Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Kovács József: Ország a kirakatban
Ország a kirakatban Aki hajóval érkezik Tihanyiba, az először az üveg-alumínium bravúrt, a harmo-* nikusan ívelő postahivatalt látja. A külföldi autóval érkezik vagy száguld Füred felől, átrobog a modem, bizonytalanul karcsúnak látszó betonhídon, s az indító- kulcsot fenn a községben, valahol a rendőrségi épület táján húzza ki. Ez az első találkozás Tihannyal. A felületes turista beszalad a templomba, egy pillantás a Stulhoff Sebestyén szobrokra, — talán az altemplom román homályába —, fo- tozárak kattannak a templom előtt, a filmen rögződik a felejthetetlen panoráma, s a túrakocsi motorja felbőg. Aki csak a Baedecker vagy Grieben útipenzumát teljesíti, az ennyit lát, ennyit — és nem többet kap érte. Az igényesebbet talán a templom belseje is hümmögésre készteti. Lotz, Székely Bertalan és Ebner Lajos fali képei vedlenek, nem méltó keret Stulhoff szobraihoz, vagy a barokk sekrestyéhez (ritkán látogatható!), sem az altemplomhoz. Ez kissé még a templom ragyogó külső fényénél is többet mond, az altemplom hiteles helyreállításával a műemlékiesek varázslatos csodát műveltek. Ennyit őrzött meg hűségesen a föld a Giulio Turootól vázlaton megörökített huszárvárból. A többi már Augustinus Lécz Abbas Tihanyiensis temploma — s ebben, úgy érzem, a homlokzat és a két torony a legszebb, azok egyéni szellemű alkotások — kissé zömökek, de egyénien magyar, rusztikus alkotások. És a templomtest... hát Istenem! Ilyen épület számos akad az országban, becsületes, jól felépített átlagbarokk. A templom szomszédságában még egy golyóverte barokk Nepomuki Szent János szobor búsong — a lendületes faragványt talán a hajdani halászcéh állította? Mert ez a Moldvába fojtott cseh szent a vízen járók védelmezője volt... És mit láthat az, aki hosszabb időt szán Tihanyra? Egy ideje nem kell a barátli- kakhoz elmennie a még látványt keresőnek, csak ha kirándulni akar, az apátság tövében is van látnivaló. Vagy második éve áll a tihanyi skansen két háza, a parasztgazdáé, és a halászmesteré. Az egyenetlenül darabos meszelésű falakon játszik a nap, a fehér felületről visszaverődik a fény. A halászházban vízi szerszámok, a parasztházban a szabadkémény kormáig visszabontott konyha hiteles, a házbelsők tárgyai harmonikus hatásúak, különösen szép néhány népi barokk tárgy. Különösen szerencsés múzeumi fogás volt a barokkos Szent György figurás pipatórium. Keresztek a kéményen — Tóth János, a magyar népi építkezés egyik legjobb szakértője bizonyára térképszerűen tudná megmutatni, hogy ez hazánkban merre volt építészeti elem. Az apátság tornyai keresztjeivel fraterni- zálnak ezek a kémények. A visszhang eltűnt. Megették azok a nagyzoló szecessziós épületek, melyeket a tihanyi dombra huzatott a pénz. A sikerületlen alakzatok az égbe nőttek élő dicsekvésként, megfojtották a hang hullámzó játékát. Egy sokszögű épület búsong a templom tövében, a tetején manzárd. Az óvoda épülete se torony, se más — csúnya nagyzolás csupán. Ilyen és más fantáziátlanul hivalkodó épületek dúlták fel a falu harmonikus építészeti békéjét. A magántulajdonban levő épületekhez nehéz hozzányúlni, én mégis jegyzékbe venném őket, egy tatarozás során ezeket a rút kiskacsákat is lehetne legalább egyszerűsíteni! Talán előbújna a bujdosó visszhang is. Persze a régi faluszerkezet él még Tihanyban, csak bujkál, mint a Karszt patakjai a kősziklák alatt. Számos tető felett áll még a harmóniát sugárzó keresztes kémény, de omladozik már. Az autóút mentén lefelé egymás melletti há125
