Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Z. Szabó László - Turi Lajos: Keresztury Dezsőnél Dunántúlról, irodalomról

sziluettjét is megrajzolja, leírja, hogy merrefelé lehet onnan kilátni. Ezt a házat megfestette egy korabeli festőművész is; a két kép és a Kazinczy-levél egymás mellé került... ettől rendkívül eleven lett az egész. Móricz Zsigmond kéziratai közül ott van az a feljegyzés, amelyen József Attilával való beszélgetéseit jegyezte le, vagy ott a Rózsa Sándorról szóló regényének a tervezete, ahogy a fejezeteket, a dátumokat egymás mellé rakta. A korai dolgokból Szent István koronázási palástja mellett ott van Szent István törvényeinek az egykorú kézirata, tehát egymás mellett a személy és a hozzáfűződő irodalmi emlék.

(Nem lehetne ezt a munkát folytatni?)

Folytattam ezt a munkát úgy, hogy megcsináltam a magyar zenetörténet képeskönyvét is, és tervbe vettem, hogy megcsinálom a magyar színháztörténet képeskönyvét is, ettől aztán egyéb munkáim elvontak. Számomra is váratlan meglepetéseket tartogató munkába fogtam, és azon dolgozom, az Arany Jánosról szóló könyvemen.

(Dunántúli lévén, mégis Arany Jánossal foglalkozik?)

Ennek az a magyarázata, hogy számomra a magyar irodalom egy és oszthatatlan. Ezért f oglalkozom Arany Jánossal. Van azonban közelebbi, személyes oka is, Arany valahogy annak a költőtípusnak, embertípusnak a megtestesítője, amelyikhez magamat sorozom. Ö sem tud különbséget tenni a költői szakma, a tudományos kutatás, a valóság lehetőleg pontos megfigyelése és leírása között. Elődömnek, rokonomnak, tanítómesteremnek érzem.

(A Dunántúli hexameterekben az ősi munkához, a kis- dolgokban való tanácsadáshoz, az emberi magatartáshoz ad útmutatást.)

Hadd emeljek ki a Dunántúli hexameterek című ciklusból egy verset. Ebben körülbelül együtt van mindaz, amit mondott. A kis dolgokban való tanácsadás, az emberi munka megbecsülése, a személyes tapasztalat, a személyes tapasztalat költészetté való formálása és végül a költeményt költeménnyé tevő szerkezet. Ez a vers a szőlőművelést írja le. Nagyon érdekes élményem volt vele kapcsolatban. Még annak idején a Kisfaludy Társaságban felolvastam, és kaptam egy levelet utána, amelyben egy jelenlévő hallgató elküldte a verset a testvérének, aki nagy szőlész, ő azt mondta, hogy pontosabban nem is lehetett volna leírni a szőlőművelést.

(A táj és a tájban élő nép tér vissza ebben a versben is. Ez is a magyar költészet múltjához kapcsolja, a Berzse- nyik idejéhez, de az egyetemes európaihoz is és a latin kultúrához.)

Ahhoz, amiből kisarjadt, amiben fölnevelődött, és ahhoz, amiből ma is ősi gyökereken keresztül táplálkozik a magyar irodalom és a magyar szellemi élet. Amely semmiképpen sem lehet egy önmagába zárkózott, befelé forduló kis világ, hanem attól nagy, attól jelentékeny, attól szép, hogy az egész világ felé nyitja ki tekintetét. Ez a latin hagyomány, amelyik az élő emberekért való fele123