Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - A. Tóth Sándor: Heitler László képkiállításán
eléggé kifizetődő dohánytermesztést, fafeldolgozó üzemágat létesítünk. Ez is jelent 100 000 forint többletet. És itt van a termelőszövetkezetek életét szabályozó új törvény (a 7. tvr. helyett). Ez a nyugdíj nagyságát meg a háztáji földét is az elvégzett munkához is köti. Amelyik családnak két tagja dolgozik nálunk rendesen, az két hold háztájit is kaphat. Ez az új szabályzat a szövetkezeti élet belső motorja is lesz. Ennek segítségével a szövetkezet az eddiginél sokkal jobban hajtja magát — előre! Most kialakulnak a szövetkezetek területi szövetségei, együttműködési és érdekképviseleti szervei. Ezek segítségével, de egyébként is a szövetkezetek önállóbbak lesznek, s az állami vállalatokkal egyenlő partnerekként tárgyalnak, szerződnek. Itt az új földjogi törvény. Ez lehetővé teszi, hogy a szövetkezet megvegye azok földjét, akik elköltöztek, vagy más ok miatt nem tagok. Ez a törvény megszilárdítja a szövetkezeti földtulajdont. —■ A tagok — kérdeztem tőlük — ismerik mindezeket? — Nagyjából. — És mit szólnak hozzájuk? Horváth Dénes Győri Ferencre néz. — Azt mondják: a tagok helyeslik mindezt. Ügy nyilatkoznak leginkább: ha három éven belül ezeknek csak a fele valósul is meg, sokkal hosszabb lesz a kolbász Takácsiban, mint volt. Annyira szépnek találják mindezt, hogy csak a kétharmadát kívánják, de az aztán meglegyen! No: az egészre igényt tartanak, csak a maguk és a szövetkezet javára óvatosan számolnak. A takácsi paraszt már csak ilyen. De meg lehet bocsátani neki, hogyha a biztos kétharmadot emlegeti. Mert sokszor voltunk mi már nagyotmondó Jánosok. A vezetőség meg úgy van: hisz az egészben. Törvények születnek róla, és nekünk azokban most hinnünk kell. Ügy érezzük. Öreg rókák vagyunk, általában tudjuk, hogy miben hihetünk. Ma, amikor a képzőművészeti érdeklődés világméretű ébredéséről beszélhetünk, a vidéki ízlésnevelés hazánkban holtponthoz közeledik. Huszonöt éve kilenc, akadémiát végzett okleveles rajztanár volt Pápán — ma egy, az is hamarosan követi a nyugdíjba ment másikat. Még szerencse, hogy a tanárképző főiskolák az általános iskolák részére képeznek rajztanárokat, s ezek között nem egy figyelemre méltó tehetség is, mert a képzőművészeti főiskola, mikor a középiskolai reformtanterv újra helyet szorított a rajztanításnak, még továbbképzésre megfelelőt is alig néhányat lelt a több száz jelentkező közt. A Magyar Népköztársaság Képző- és Iparművészeti Lektorátusa szerint kiállító művészek lehetnek, de egy másik hivatalos fórum egyetlen felvételi rajz alapján alkalmatlannak ítéli őket a középiskolai rajz tanítására. Diszkréciónk tiltja, hogy olyan ma vezető művészekre hivatkozzunk, akik hasonlóan jártak a felvételin, s másokra, akik az alkotó munkában alig, de a tanítás terén annál kimagaslóbb eredményeket értek el oklevelük birtokában. Pozsgai Zoltán 102 Heitler László képkiállításán
