Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Pozsgai Zoltán: Két nap Takácsi egén
II. A falu, Takácsi parasztsága, forinttal méri az időszakokat. Pontosabban szólva az anyagiakkal, amelyek nem mindig pénzben jelentkeznek. A szél szerintük akkor fordul, amikor kevesebb vagy több a jólét. Az első szélirány a szövetkezeti életben az induláskor érződött. Az 1500 lelkes faluból megközelítően 300-an indultak el. — Ó — mondta egy Dömötör nevezetű paraszt —, ez a nép most tanulja a kolhozt. Az összetartozás már a falu nevében is benne van. Takácsi! Így hívják a falunkat. Ebiben a névben benne van a közösség. — Aztán, bizonyítékképpen megmutatták nekem a „Takátsi Takáts céh” privilégiumát és artákulusait, amelyek „kiadattak szoros megtartás végett” az 1700-as években, amikor még sokan a takács céhben dolgoztak itt. Bizonyos, hogy egyfajta közösség volt az is, bár egészen más. Az induláskor ez a Dömötör nevezetű ember szépen elmagyarázta nekem, (első szélirány) miképpen élnek és boldogulnak majd közösen. Akkor már egy- beszántogatták a földéket, de gépük, nagyüzemi felszerelésük alig volt. Főképpen lovakkal, ökrökkel és kézzel dolgoztak. — Itt — mondta — minden ház ad embert a munkához. — Értem. — Itt mindenkinek beírják, hogy mennyit dolgozott. — Csakis. — Ami terem, a munka meg a bevitt földek arányában szétosztjuk. — A terményt? — Azt — mondta mély meggyőződéssel Dömötör. — A termény az igazi érték. Aztán lesz, amit el kell adnunk belőle világításra, vasvillára, hasonlóra. Meg amit az állam természetben kíván megvenni tőlünk. Csak ez ne legyen sok. Ezeknek az árát arra költjük, amire kell, és ami pénz marad, azt is eloisztjuk. Emlékszem: ez volt Takácsiban, meg a legtöbb helyen az úgynevezett gabonás-időszak. Meglehetősen sokan beálltak a közös munkába és végül leginkább búzát, árpát, meg kukoricát osztottak. Terményt elég sokat, pénzt kevesebbet. A termény nagy részét háztáji gazdaságaikban felhasználták, de úgy, hogy ott az értéke tovább nőtt. Minden gyűlésen, s a zárszámadáskor is az elsődleges cél az osztás volt: a búza, az árpa, a kukorica, a széna. A többi kifizetés afféle kényszerűség volt — legalábbis sok embernek —, amit lehetőleg utoljára hagytak. Ha marad, azt is kifizetik, ami egyéb költség a gazdálkodást terheli. Ha marad...! Ügy látszott, a gazdálkodás más költségeit is ki tudják fizetni. Később azonban, amikor ismét Takácsiban jártam, már fordult a szél. A szövetkezet közgyűlésén voltam, s az zúgott, mint a széliben a Gerenoe patak menti nyárfaliget: —- Nem kell a Dénes bácsi! Le az elnökkel, jöjjön más! — Le vele! — Nem kell! III. És Horváth Dénes elnök lelépett tisztségéről. Már az ő elnöklete alatt erősen elkezdődött az új szövetkezeti major és géppark kiépítése, amely az új, Pápai nevezetű elnök alatt folytatódott. Irdatlan, százablakos istállók épültek (amelyek esténként, autóról rohanó, kivilágított vonatokhoz hasonlítanak.) Űj sertéshizlalda létesült. Hidroglóbuszt állítottak föl az új majorban. Ez egy magas, vékony száron ülő, fényes, teljesen gömb alakú 98
