Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Rónay György: A lírikus Katona
Arany következő korszakának, főként a Széchenyi emlékezete, a Rendületlenül, a Magányban c. ódáknak és a hun—magyar trilógia elkészült első részének, a Buda halálának előfutára. Azok készülte idején az 1850—60-as évek fordulóján megingott a Habsburg abszolutizmus s a magyar remények újra feléledtek. Arany akkor már az egész nemzet szószólójának s a nemzeti végzet ábrázolójának érezhette s tudta is magát. Ennek a hivatástudatnak kialakításában, megerősítésében s megnyilatkozásában figyelemre nagyon is méltó szerepe volt a poklot-eget bejárt nagy firenzeinek, aki olyan roppant szenvedéllyel és művészettel foglalta össze az egységes Itália vágyát és igényét kora metafizikai kozmoszának látomásával. RÓNAY GYÖRGY A LÍRIKUS KATONA Ha az ember Kecskeméten jár, Katona József városában, bölcső- és sírhelyén, ahol még ismerik hajdani háza helyét, ahol a járókelők ugyanazt az utat róják, melyen ő ment annak idején hivatalába, s ahol az iskolás gyermek is meg tudja mutatni, hol terpeszkedett egykor az a piaci mészárszék, melynek játékszínné alakíttatása tárgyában Katona József fiskális a vele egyetértőkkel alázatos könyörgést intézett a város nemes tanácsához; ahol futkosó gyermekként szabadon lépkedett széjjel, napot álmodozott éjjel, egy arasznyi volt világa, mégis tündérvárba hága porban húzott grádicson; ahol a tó partján fésülködő lányt, a terebélyes tölgyön fészkére búvó madárkát, a porvárába hazatérő gulyát és a földjein verejtékező szegény nép Tiborcait nézte és látta; meg ahol barátaival mulatozni járt, ahonnét vadásztársaival a vacsi erdőkbe nyúlra és rókára indult, majd hazatérve humoros jegyzőkönyvben örökítette meg a „nimród társaság” újabb hőstetteit: ha az ember Kecskeméten jár, önkéntelenül is fölmerül emlékezetében a romantikus képzelgésekre ösztönző zseni alakja, aki a Bánk bán pályázati sikertelenségén végsőkig elkeseredve tér haza és temetkezik az Alföld porába. A közhely és olajnyomat közismert. Hiteléért azonban nem kezeskedik a teljes igazság arany fedezete. Katona hazatértével nem egy világgal meghason- lőtt lélek vonul végleges, keserű magányba. Hazatért, mert kecskeméti volt, mert ragaszkodott szülővárosához, mert ott akart élni, dolgozni, hivatalt vállalni, családja körében és családját segítve. Ahelyett, hogy csalódása lúgos levében forgott volna, kiváló kutatója, Hajnóczy Iván szavai szerint „részt vett Kecskemét akkori társadalmi életében, s bár a Bánk bán óta drámaírói nyomok nem maradtak utána: a színészet iránt mindig érdeklődött és a városba érkező társulatokat támogatta. Sőt egyízben kísérletet is tett állandó színház építésére: 53