Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - Viktor Bezrugyko: Fenomén (elbeszélés: Ford. Csalló Jenő)

„Valószínű, az új férj hozta a városból” — Tyerentyij szája megkeseredett a gondolattól, érezte, hogy valahol bent, mélyen a szakálla alatt megmozdul valami a mellében.

Egyszeriben nagyon melege lett. Levetette az öreg télikabátot, s — szokása szerint — lepöckölt, lefújt róla valami porszemet. Most már kissé megkönnyeb- bedett. Fenomén az új házigazdát egyszerűen levegőnek tekintette. Hanem mégis rá-rálesett a szeme sarkából: ugyan mit körmölhet olyan kétségbeesett buzgalommal? Hogy pedig ébren tartsa magában az imént fölgerjedt dühöt, az Űj Élet dolgozója megrántotta a szakállát, majd átment a másik szobába. Rögtön a szemébe tűnt a csillogó, csupa nikkel új ágy, meg a hattyúkat ábrázoló ágyelő-szőnyeg. Tyerentyij megnyomta fél kézzel a tarka térítőt, ujjai alatt megpendült valami.

— Rugózott. Ejnye csak, hát amaz ott? Valóságos varrógép. Jól megszedték ezek magukat — mormogott magában a sértődött férj —, s ez meg micsoda?

A szoba sarkában, a tükör melletti kis asztalkán henger alakú, piros doboz hevert. Tyerentyij óvatosan kézbe vette és elolvasta rajt a feliratot: Krasznaja Moszkva, majd ugyanolyan óvatosan vissza is tette a helyére. Ezzel a fajta drága illatszerrel az Űj Élet főnöke csak a május 1-i ünnep alkalmával szokta befújtaim Tyerentyij szakállát. Itt meg lám, egész fiaskóval van, locsolkodhat belőle tetszés szerint az ember.

Fenomén kebelében, a szakáll-pajzs alatt fortyogva forrongott a vulkán. Visszatért az elülső szobába, fenyegető pillantásokat lövellt a kopasz férfiúra. A vulkán már épp kitörőben volt, ám ebben a pillanatban nyílt az ajtó, s prémgalléros, rövid télikabátban, a fején tarka kendővel ott állt a küszöbön Odárka. Az örömtől felgyúltan, elpirulva nézett Tyerentyijre és mosolygott:

— Mégis megjöttél hát?! — a férje karjába vetette magát s arcával odasimult a szakállrengeteghez. — Végleg megjöttél! Ugye végleg?

Nem röstellve magát az idegen ember előtt, Odárka szenvedélyes erővel csókolta meg Tyerentyij száját.

A kopasz férfiú fölállt, sebtében összekotorta az asztalon heverő papírlapokat, s már a küszöbről szólt vissza:

— Bocsásson meg, Odárka Pavlovna, majd más alkalommal eljövök. Lenne még néhány kérdésem magához.

— Te Odárka! Szóval ez . . . nem vagy te evvel együtt? — kérdezte Tyerentyij, mikor kettesben maradtak.

— Hogy-hogy együtt?

— Hát hogy. . . férjhez nem mentél-e ehhez a firkászhoz?

— Dehogyis. Hisz csak az újságtól jött — válaszolt nevetve az asszony — valamit írni akar rólam. Meg aztán van nekem törvényes férjem is, Tyerentyij- nek hívják. Ügy hagyott itt: se lány nem voltam már, se még özvegy.

Megebédeltek csöndeskén. Tyerentyij nagyokat hallgatott, gondolkodott, hogy most már mi legyen, hogyan legyen. Mikor itt hagyta Odárkát, csöndes, engedelmes és olyan igénytelen-forma, szürke kis asszonyka volt, most pedig lám, alig lehet ráismerni. Jobbról nézi, balról nézi: igazi szép menyecske. Gerlemadár! Az orcája pirospozsgás, azok közt sincsen ilyen, akik az Űj Élet hölgyfodrászatából megszépítkezve jönnek kifelé. És ahogy beszél, ahogy nevet, az is valahogy egészen más, mint azelőtt. Itt valami nincs rendjén.

— Látom, varrógépet vettél — jegyezte meg Tyerentyij.

— Prémiumba kaptam. Tudod, fejőnő vagyok mostan. Az elnök odaállította a gépet ki, a tehenészetbe és azt mondja: aki ötezer liter tejet fej átlag, azé lesz.

38