Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 1. szám - SZEMLE - Bertalan Ernő: Bor Ambrus: Üvegszekrény

év után is kísért a háborús emlék, vagy a „Belosztály, szerda” remek óramozaikja, ahol egy öreg ezredes vallomásából még az első világháború kegyetlen embertelensége bontakozik ki. És éppen ez mutatja a háború lélekromboló hatását, sem Bor Ambrus, sem hősei nem tudnák szabadulni hatása alól még évtizedek múltával sem. A mai fiatalok talán már nem is értik, valójában mire utalnák Bor Ambrus villanó képsorai, hisz — szerencsére — nekik nincsenek olyan élményeik, amelyekhez kapcsolni tudnák a sokszor balladai szag- gatottságú történeteiket, amelyek olykorolykor épp ezért egyes olvasóban hiányérzetet is kelthetnek.

De Bor Ambrus nem tér ki a mai élet problémái elől sem.

A lakás nélküli fiatalok remek helyzetrajza a „Finiász házá”-ban, az öregeket nyűgnek tartó házaspár viselkedése a „Kistefu”-ban, vagy a magzatel- hajtási eset a „Mindennapos ügy”-ben erre mutat. Kár, hogy ezekből aránylag keveset kapunk ebben a kötetben. Mert ezek az izgalmas, érdekes mai írások gondolatkeltők, állásfoglalásra késztetők.

Bor Ambrus nem ír könnyed, szórakoztató novellákat. Rá oda kell figyelni. Még sajátos portréi — a kertásó napszámos Fali bácsié a „Kéz”-ben, a régi világ szegényember tragédiája a „Kávéalj”-ban, vagy a „Beszélő” alakjai — sem sablonos arcképek, pillanatrajzok. Ez abból adódik, hogy Bor Ambrus sajátosan és egyénien szerkeszt. Legtöbbször egy-egy rövid tő- vagy kijelentő mondattal indít. Felvillant egy helyzetet a történetből — sokszor éppen a közepéből vagy a végéből —, és ezt kezdi bontogatni hol előre, hol

hátra. Űjabb gondolatokat vet fel, monológsorokat iktat közbe, és a tragédia lényegét úgy mondja el, hogy nem beszél róla. Hőseit is sokszor úgy beszélteti, hogy mást mondanak, mint amire gondolnak és ez ad írásainak sajátos feszültséget. Címei is találóak és mégsem árulnak el semmit előre. Leghosz- szabb novellájában a „Fölöttük csilla- gok”-ban talán túlságosan is elrejti az előadásmód, a formai elem a mondanivalót, pedig a rabok önmarcangoló vias- kodásai és összetűzései mögött ott vibrál az igazságkeresés és a felelősség- vállalás kérdése. Hadd idézzük a címadó gondolatot: „Állítsunk ki példákat, lehet, tanulságosak lesznek, de álljon a tárlók között egy-egy üres üvegszekrény, amelybe néha álljunk bele mi magunk: nem demonstrálni vagyunk itt, tisztán és érintetlenül, hanem meglehetősen be- mocskolódva, s nagyon kicsit részesei is annak, ami történt.”

Bor Ambrust „Élet és lrodalom”- beli vitacikkeiből, „Üj írás”-beli riportjaiból is határozott állásfoglalású, érdekes és egyéni hangú írónak ismertük meg, aki az író—olvasó találkozókon való személyes megnyilatkozásaival is őszinte rokonszenvet és megbecsülést vívott ki magának. Ezért olvastuk érdeklődéssel és örömmel új kötetét, amely stílusának megerősödését és témakörének bővülését jelenti.

Az a bátorság, amellyel Bor Ambrus a mai élet sokszor kényesnek minősített kérdései felé fordul — már e kötetben is szívesen olvastunk volna ezekből többet —, biztosíték, hogy még sokat várhatunk tőle.

(Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966.)

Gergely Ernő

158