Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Rónay László: A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar budapesti szereplése
A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar budapesti vendégszereplése Igényes, vonzó műsor megszólaltatására vállalkozott Petró János vezényleté- vei, Kiss-Domonkos Judit közreműködésével a Zeneakadémián a Szombatihelyi Szimfonikus Zenekar. Már a műsort indító Varázsfuvola-nyitányban érzékelni lehetett az együttes legnagyobb erényét, a kristálytiszta hangzást és az érzelmi kifejezésre való törekvést. A Varázsfuvola nyitánya ugyanis a zeneirodalom egyik legösszetettebb műve. Megszólaltatójának nemcsak a zenei stílusrétegeket kell tökéletesen ismernie, s nem csupán az utolsó nagy Mozart-művek súlyos tragikumát, légies lebegését, hanem a korszak légkörét, s történelmét is. Mert a mű ugyan a Stahremberg herceg egykori vámháza helyén működő alkalmi színpad számára készült, alkalmi zenés játékkép, Mozart azonban — akárcsak Shakespeare a Viharban — az élet teljességét akarta jelképesen kifejezni a színpad nyelvén. A mű hátterében fel-felvillannak a kor jellegzetes zenei játékai, melyek a nagy lélegzetvétel, a felvilágosodás eszméinek egyenrangú zenei megformálása előtt hézagpótló szerepet vállaltak Európa zenei ízlésének kielégítésében. Anélkül azonban, hogy bárki is észrevette volna, a kis külvárosi színpadon megszületett a nagy összefoglalás — Bruno Walter szavaival „Mozart szellemi végrendelete”. S az estéről estére növekvő számú közönség talán csak a szerző halála után döbbent rá, hogy a kor és általában az emberi élet egyik legszebb zenei megfogalmazását láthatja maga előtt. A nagy összegezés legnagyszerűbb pontja a nyitány, mely ezúttal nem előrevetíti az opera legfontosabb, humanista utalásait, hanem összefoglalja, lezárja azokat, s beteljesíti a mű világképét. (Nem véletlenül komponálta a nyitányt Mozart az opera zenei anyagának lezárása után.) A nyitány komponálása közben Mozart „nem hőseire és nem az opera történetére gondolt már: az emberi sors, az élet és a küzdelem értelme foglalkoztatja csak, az a kérdés, amelyre a Varázsfuvola alapeszméjét, megoldását szánta válasznak”. Ezekre a megoldatlan kérdésekre adja a végső, immár végleges igénnyel is fogalmazott választ a nyitány. A nyitány első néhány taktusa a humanizmusnak talán a legszebb zenei hitvallása. A zenekar lassú indításában ott lüktet a zeneköltő vallomása: aki leszámolt már az élettel, de emfberszeretetét még mindig őrzi, és meglátása szerint ez teheti csak széppé az életet. Van-e célja a létnek? Magában hordja-e az ember a világ megjavításának princípiumát? — ezeket a kérdéseket fogalmazza meg a nyitány, s a zenei szövetből elő-előcsillámló „Esz” hang a választ is tartalmazza: a bölcsesség és jóság vallomását. Van ereje az embernek, hogy elviselje a nehézségeket? — Van! — ezt válaszolja Mozart a zene nyelvében, ezt vési a hallgató leikébe a nyitány kifényesedő, gyorsuló zárórészlete. S aztán kezdődik a játék, ez a hatalmas szimbólum, amely ugyancsak azt a végső tanulságot igazolja majd... Talán e néhány vázlatos jelzés is utalhat arra, milyen rendkívüli feladatot jelent karmester és zenekar számára a nyitány megszólaltatása. Petró 140
