Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Erdélyi Béla: Csak talponállót kaptam-e?
Nehéz önmagámban szétválasztanom a szépért, a jóért lelkesedni tudó egyszerű embert és munkakörömnél fogva azt a vezetőt, aki felelős azért is, hogy ami szép, az legyen igaz is. Tükrözze a teljes valóságot és ne általánosítson részjelenséget. Mégis megpróbálom magamban félre tenni a felelős vezetőt, és csupán az egyszerű, a szépért, a jóért — és most már hozzáteszem: az igazért — lelkesedni tudó ember forgatja kezemben a tollat. János! Talponálló-d lehet szép vers, de nem igaz vers! Szerinted a ma emberének csak pillanatai vannak, a csönd körülötte csupán lélegzetvételnyi, szívében „szüntelen ágak zörögnek,” agyában folyton cseng a telefon: így él a ma embere sok milliónyi társával együtt. Eddig talán hagyján is! Ki tagadhatná, hogy öregapáink, de még apáink mozdulatlan világával szemben a mi életünk felfökozottabb. De megvan ennek a valóságos oka. Nekünk felszabadulás utáni új rendünkben sok évszázad úri huncutságát szemétdombra lökve kellett a nép érdekeihez szabott okos politikát megcsinálnunk és a politika nyomán új gazdaságot, új társadalmat, új kultúrát teremtenünk. Meg kellett tanulnunk vezetni, építeni, gazdagodni, kultúrát átadni. Közben tér és idő lerövidült, a régi élet megmozdult, falu— város közeledik egymáshoz. Bizonyára Te is ismertél szülőfaludban, Kámban öregeket, akik meghaltak anélkül, hogy vonatot láttak volna, vagy bejutottak volna Szombathelyre. Ma Kám Szombathelytől csak egy ugrás. Az ugráshoz persze sok „telefoncsengés” kellett. Tér és idő lerövidült. Nehezen érthető nosztalgiával rovod tovább a sorokat és illeszted egymás mellé gondolataidat. így: „hiába jön hívó szava a hegyeknek, a távoli óceánnak, hiába szikráznak csalogatva — virágozva a hársak, nem mehetsz.” Dehogy nem mehetsz, Jánosi Nem ismerem ugyan, hogy jártál-e külföldön, találkoztál-e a nagy hegyekkel, megmártóztál-e a távoli óceánban: de ez ma már se nekem, se Neked nem elérhetetlen álom. Hogyne mehetnénk! Elhatározás kell hozzá és némi pénz. Ez utóbbi ugyan nem vet fel bennünket, és számosán vannak széles e hazában, akik még nálunk is kevesebb pénzzel rendelkeznek, mégis láthattak és láttak is hívó hegyeket és távoli óceánokat. Itt egy a lényeg: senki, aki hívó hegyek és távoli óceánok megnézésére indul, el ne felejtse: visszavárja a haza, a szülőföld, ez a nép, mely rövid idő alatt csodát csinált. E csodára majd még visszatérek, János. Egyébként nem csak pénz, de szabad idő is van számunkra hegyeket, óceánokat látni. Még jó paraszti népünknek is újabban... Ami versedben leginkább foglalkoztat, zaklat, izgat, azt így fogalmaztad meg: „a nyugalom a te világodban ismeretlen. Csak talponállóba ugorhatsz be egy duplára vagy féldecire s máris futnod kell tovább.” Majd levonod, vagy inkább összeadod a nagy eredményt így: „A talponállót kaptad a korodtól; a mindig résen-állásst, a zaklatottságot.” 128
