Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Erdélyi Béla: Csak talponállót kaptam-e?
Hidd el, János, — szavaiddal élve — „nem a harag szól belőlem,” de ezt én visszautasítom. Tagadom, mert nem igaz. Minden bizonnyal tudod, hogy ez év tavaszán választásokra készül az ország. „A dolgozó nép fiainak okos gyülekezeteit” választjuk meg újra a hatalmi szervekbe. Nos, a választásokra készülve minden szintű tanács, de az országgyűlés is összegezte a lejárt ciklus eredményeit. Állítom, hogy az összegezés többet mutat, mint a Te talponállóid. Szeretnék csak szűkebb pátriánkban, Vas megyében maradni és röviden az eredményekről szólni. Megyei tanácsülésünk így beszélhetett erről: ; „Vas megye politikai, gazdasági és az általános társadalmi fejlődéséről készült 4 éves mérleg kedvező. Ez elsősorban a lakosság munkájából fakad; abból, hogy a termelőszövetkezeti parasztság egyre biztosabban felismeri, hogy a közös munka — ha szorgalommal és hozzáértéssel teszik — minden eddiginél jobb gazdálkodási 'eredményeket hoz; abból, hogy a számbelileg is megnövekedett munkásság nagyobb részt teljesít az ország ipari termeléséből, mint 4 évvel korábban; értelmiségünk munkájából — pedagógusok, műszakiak, agrárszakemberek, orvosok és mások közreműködése nyomán, akik tudásuk javával segítették a közös ügy céljainak megvalósítását.” Meggyőző az volna, ha a tanács jelentése alapján a 4 év fejlődését gazdasági ágazatonként is itt leírnám. Am erre hely nincs, de szíves figyelmedet hadd hívjam fel erre, hisz külön kiadványban is megjelent. Ellenben nem tudom elmellőzni a kultúra terén elért eredményeinket, amik még a Te figyelmedet is elkerülték s csak a talponállókat látod, pedig nekünk, „írástudóknak” nagy a felelősségünk! János! Mutass a mi népünk történelméből olyan lapokat, amelyekre azt róhattak volna fel, hogy küszöbön van gyermekeink középiskolázásának általánossá válása. Mert mi ehhez az előfeltételek megteremtése terén nagyot tettünk. Négy év alatt 6 új középiskolát és összesen 55 középiskolai tantermet építettünk fel. Ebben a tanévben középiskolában 7280 fiatal, ipari és mezőgazdasági szakmunkásképző iskolában pedig több mint 5000 fiatal tanul megyénkben. Volt erőnk és gondunk a pedagógusok bérrendezésére; életkörülményeik javítására 121 új pedagóguslakás létesítésével. Talponállónak nevezhető-e a szombathelyi Művelődési és Sportház, amelyben megnyitása óta 115 színházi előadást 142 000 ember tekintett meg? Talponálló-e a kőszegi Jurisich vár, az Iseum és talponállók-e a falusi kultúr- otthonok és klubok? Az a 200 000 látogató, aki a megye múzeumait 1966- ban felkereste, vagy az az 54 000 olvasó, aki a tanácsi könyvtárak 530 000-es kötetnyi könyvanyagában válogatott ugyanezen évben, csak a talponállóban művelődött? De vehetném tovább zenei életünk szép fejlődését, hangversenyeinken, operaelőadásainkon munkásók megjelenését, irodalmi életünk zsen- dülését jelen antalógiánik és a Vasi Szemle lapjain: vajon ez a talponálló? Nem, kedves Barátom! Valahol elvétetted a lépést. Ha nem ismerném józan életedet, ha nem tudnám hivatásszeretetedet, ha nem látnám kiegyensúlyozott életedet tanítványaid és családod körében, még azt hihetném, hogy valóban a talponállók látogatója vagy. De nem vagy az. Nem is vagy agyonzaklatott, munkával sem annyira megterhelt, hogy mást ne láss. Annyira nem, hogy szinte kispolgári módon lengeted a kendőd „az eljövő kor felé, amely a fiainak már több pihenést adhat, kiskocsmát, derűt, lassú vigalmat.” Azt hiszem, ez merő ábránd, de nincs is rá szükség. Amennyi nekem, Neked 129