Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Grábits Frigyes: Latabár Endre győri színtársulata

pl. Szigligeti Kinizsijénél felhívja a figyelmet: „A magyar tudós társaságtól jutalmat nyert eredeti vígjáték”. Szigeti József Violájáról közli a színlap, hogy a Falu jegyzőjéből készült. Egy másik színlap szinte elmondja a darab sorsát: „Botcsinálta doctor. Énekes népszínmű tánccal 3 felvonásban. írta Molíére. fordította Kazinczy Ferenc, a magyar akadémia költségén. Üjra, magyar színpadra alkalmazta s zenéjét különbféle daljátékokból öszveszerkesztette Szerdahelyi József.” Külön gonddal — és joggal — emlékeztet arra, hogy bemutatói milyen gyorsan követik a pestit. Jókai Dalmája „adatott Pesten a múlt hóban”. Ilyen megjegyzést bőven idézhetnénk még a színlapokról, de ennyi is meggyőzhet bennünket arról, hogy Latabárék élő folyamatnak tekintik a dráma- irodalmat, ismerik az egyes darabok sorsát, és figyelik a legújabb termést. Kelemenék hagyatékából is van darabjuk, s az azóta eltelt hatvan esztendő minden szakaszának egyre bővebb a képviselete. Ennek megfelelően a kezdetek német túlsúlya már megszűnt, átengedte helyét a francia drámának. Mindkét irodalmat klasszikusai is reprezentálják, az angolt és a spanyolt csak azok. Ez a műsor igen szemléletesen tünteti fel a magyar drámairodalom fejlődését és 1849 utáni átmeneti megtorpanását.

A jobb közízlés és a Hölgyfutár győri levelezője unja már a „hosszadalmas német drámát”, de legszívósabb példányai még élnek. A korábban igen népszerű Kotzebue (Legjobb az egyenes út, Elevenholt házaspár), Raupach (a halhatatlan giccs: Molnár és gyermeke), Nestroy (a Heltai jóvoltából továbbélő Lumpácius vagabundus), az egykori győri színész Raimund (címével is jellemző a Havasi rémkirály), Iffland (Ügyvédek, Preciosa, Tizenkettedik Károly), Birch- Pfeiffer egyéb művei (Lowodi árva, Valburg éje) mellett háromszor kerül színre a Szapári Péter, Körner Zrínyije is kétszer — helyettesítve a tilos Bánk bánt és II. Rákóczi Ferenc fogságát. Mindezeknél sokkal szerényebb diadal jut a német irodalom klasszikusainak. Schillert egy-egy előadáson képviseli a Haramiák, a Stuart Mária, az Orleansi szűz, kétszer az Ármány és szerelem, érdekes, hogy mindegyik az 1853—54-es évadban. (A győri német színpadon ugyanezek mellett van még Don Carlos is.) Goethe Clavigoja másfél évvel a pesti bemutató után ért ide.

A francia dráma magyarországi térhódítását jól tükrözi a győri műsor. Az időbeli eloszlásra jellemző, hogy a közel száz francia műnek alig több mint egy tizede esik az 1837 előtti időre, így Dumas (Örültek háza Dijonban), Seribe (Yelva; négyszer), akik később is a legtöbbet játszott szerzők (Paul Jones, Korona és vérpad, A szaracén, ill. Női harc, Az ördög része, Lecouvreur Adrienne. A párizsi adós, Egy nő, ki az ablakon kiugrik, Egy pohár víz, Nő nem lehet király, Oscar, Két lélek, egy gondolat). A sok, azóta elfakult műből említhetjük még Georges Sand Árva Ferijét és Prielle Kornélia kedvenc darabját, Bäyard Tiszaháti libácskáját. A klasszikusok közül Corneille-t (Cid, kétszer) a pesti bemutató indokolta, Moliére-t (egyszer-egyszer a Dandin György, Tartuffe. Botcsinálta doktor) a színi hagyomány és Latabár rokonszenve. Victor Hugo Angeloja egyszer kerül színre, annál szívósabb a Notre Dame-i toronyőr dra- matizálása. Néhány jelentéktelen angol dráma mellett imponáló a Shakespeare-műsor. Főleg vendégművészek jóvoltából, de színre kerül a Hamlet. Othello, Velencei kalmár, Macbeth; a Tévedések vígjátékát Gyulai Ferenc választotta jutalomjátékul.

Magányosan képviseli irodalmát Calderon (Don Guttiere. Világ színjátéka) és Slovacki (Mazepa).

88