Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Grábits Frigyes: Latabár Endre győri színtársulata

— minden nap két órát németül tanulok Latabártól s egyet klavirozni...” A tanulás állomásai Szeged után Szabadka és Pozsony. Itt egyebek mellé a vándorszínész nyomorúságát is megtanulta, amint erről Szuper Károly naplójában olvashatunk. De elismerésben is volt része, erről Degré Alajos emlékirataiból tudunk. Itt kötött barátságot Petőfivel és Egressyvel. Innen már nyugodt lélekkel mehetett haza Kolozsvárra, elérte célját. Otthon is egyre jobban becsülték művészetét, több ízben igazgató is volt. A fegyelmezett színészt csak egyszer kapta el a rögtönzés heve, de a legrosszabbkor. A Bach-rendszer meg- orrolt érte, becsukták. Szabadulása után távoznia kellett Kolozsvárról, így került másodszor is Latabárhoz, és lett három évre győri színész. A legtöbbet foglalkoztatott tagok egyike, egy évig rendező is. 1854-ben hazament, most már végleg Kolozsvárra. Életének ezt az utolsó évtizedét még egy háromhónapos nemzeti színházi vendégszereplés szakítja meg. így pályakezdő levelének még az a mondata is teljesült: „pesti színész lehetek”.

Nem ő volt az egyetlen, aki a társulatból megfordult a Nemzeti színpadán. Benedek, Prielle, Némethy szerződött tagok lettek, mások mint vendégek szerepeltek. Többen még győri éveik előtt hosszabb-rövidebb ideig. Ezek Prielle Kornéliát kivéve a második vonalat képviselték ott, és Győrött sem az elsőt (Foltényi, Gönczi, Hubenayné, Fehérváriné), de hoztak magukkal tisztultabb elképzelést a színészi munkáról, készséget egy realisztikusabb játékfelfogás iránt, és amire nagy szükség volt a vidéki társulatoknál — színészi fegyelmet. Jelentős részük volt abban, hogy Latabár társulatát a „jól szervezett” jelző illette meg a lapokban.

De a „jól szervezett’ társulatot sem a színvonala tartja el, hanem a közönsége. Egy darabot legalább 2—3-szor el kell játszani, még így is 50—60 darabot fogyaszt évente. Ehhez pedig szakadatlanul új közönség kell, ezt két táborból nyerhet: a még színházba nem járókból és a német színháztól. Új közönséget régi darabbal kell toborozni, ezt tudta Latabár, így kezd kialakulni egyfajta vasárnapi műsor vasárnapi közönségnek: a század első negyedében, a vándorlás hőskorában divó bécsi bohózat, német rémdráma és társai. Azóta ugyan kialakult az önálló, a kor kérdéseire is felelő magyar dráma, olyan sajátos műfajt is teremtett, mint a népszínmű, de ez a tárgyában idegen, legfeljebb magyarított, ízlésében és stílusában is elavult rétege a magyar színi kultúrának szívósan él és vonz még.

A német és a kétnyelvű közönség toborzása bonyodalmasabb, számolni kell a magyarok érzékenységével. Latabár első plakátjait kétnyelvűre nyomatja, a darab címét néhány további alkalommal is közli németül. 1853-ban a német társulat évadzáró estjén szerepel egyfelvonásossal. Vesz át darabokat a német színház műsorából, például a már említett Medicis Máriát. (Az erőviszonyokat azonban jobban jellemzi, hogy többször vesz át a német színház magyar darabot, mint fordítva.)

Még egy eszköze lehetett volna Latabárnak közönséghódításra. Három helyről is kapott indítást arra, hogy operaelőadásokat iktasson műsorába. A pesti Nemzeti Színház, a győri német színház és a magyar előd, Havi Mihály egyaránt tudott operával telt házat elérni. Latabár képzett muzsikus volt, és győri szerződésében szerepelt is: „Tartozik a bérlő, ha tehetségében áll, operát is adni.” De éppen mert jó muzsikus volt, rosszul nem akart operát adni, a jó pedig költséges lett volna. Egyet értett a Hölgyfutár győri levelezőjével: „Operánk a télen nem leend, mi úgy gondoljuk, nem is való ez kisebb rangú szín