Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Morvay Gyula: A negyvennegyedik falu (elbeszélés)

— Minden jót. Ha erre jártok, máskor is lesz egy pohárral. Nem sajnálom én a bort; erőt ad, barátságot tart.

— Meg szerez.

— Nono. Te is elnézhetsz felénk, műk is hozunk fel bort a sötétből, hogy szikrázni fog. Olyan egy finom bort.

A házigazda kikísérte vendégeit, meglátta Agócsot, köszönt is neki, de csak köszönt. Nem le — felfelé emelte kalapját, szája valamit motyogott a bajusza alatt, s máris befordult a pincébe. Még a gyertyát is elfújta. Talán már lemegy a faluba.

ötven métert se mehetett a két ember, mikor a másik pincénél megint behívta őket a házigazda: Karsa Péter, aki nem akart elmaradni Dömény Andrástól, az első házigazdától, a szomszédtól.

— Láttam, hogy András behívott titeket; hozzám is be kell jönnötök. így ni. Itt a pohár; már ki is töltöttem a bort. Meg lehet nézni, meg lehet kóstolni, meg lehet inni, meg lehet mondani, hogy milyen.

Mindhárman feltartották a kis poharakat, nézték az illatos italt. A picinyke ablakon beragyogott egy nagyfejű csillag, fénye megszikráztatta a csillogó italt.

Karsa Péter egy cseppet mámoros volt, de a nyelve és a lába egyenesen járt. Sietős útja volt a két embernek: otthagyták jószavukat, hogy remek egy italod van, Péter, erre máskor is eljövünk, azzal elsiettek. Agócs Karsa Péter szőlője mellett akart leereszkedni a faluba, ott a kis gyalogút, amelyen közelítve éri faluját.

Az ajtóban összetalálkoztak.

Karsa is köszönt, de többet se tett. Két kezét melledzős köténye alá dugta, néha megkapta a kapuszobrot, hogy' le ne herebódázzon a földre, ámbár a nyelve egyenesen járt.

— Hogy én nem ismerlek meg? Hát hiszen te vagy Agócs Pál, aki elmentél a faluból. így igaz? No látod. Te már régóta nem élsz köztünk, te már góré lettél. így hallottam, hogy — góré. Kukoricagóré. Hehhee. Nem mondom, szép egy új házad van itt a faluban, de — tehetyi, magyar állam füzetyi.

— Megfogd a nyelved, komám — mordult rá sötéten Agócs. — Megdolgoztam én azért a házért, és kész.

Karsa nádszálként billegett.

— Édes egykomám, hiszen kész, hogyne lenne kész. Nem mondtam, hogy nem kész. De mennyire hogy kész.

„Ebbe az emberbe is belerakodott a sok sötét szó, és nincs isten, hogy ki- söprődjék belőle. Csak mondja, mondja.”

•— Jég Gábor is, hogy a tűz égesse meg, az is épített magának egy házat, még hozzá milyet! Rongy ember volt, világéletében rongy ember volt, most meg — palotát épített magának. Miből, miből? Mindenki ezt kérdezi a faluban de senkinek senki nem felel. így vagyunk.

— Jég Gábor is?

— Is — mondta inogva Karsa Péter.

Agócs elhallgatott. Karsa nem ültette le, állt a présház közepén. Látta, hogy Péter összeszedi a poharakat, berakja a kis pohártartóba, összehajtja a szárnyasajtó két felét, megtörli kezét, pipáját motozza elő, rágyújt, de sehol semmi, semmi több.

Levágott a gyalogúton. Szép, nagy nyugodt táblák között ment; a vetés hegye, s kemény szakálla már tüskésedéit, a magok, a borok a langyosban faka 60