Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Morvay Gyula: A negyvennegyedik falu (elbeszélés)

MORVAY G YU L A

A NEGYVENNEGYEDIK FALU

A szobára és az ablakra ráesett az este: az ablak előtt álló fák ágai him- bálódzva karistolták az üveget; az utcán kigyúltak a színes fények, az alkonyi égen semmittevőén kószáltak a szétcsapódott felhők. A ház alagsorában valamilyen gép zümmögött; végefogyhatatlan zúgása álmosított; a folyosón két ajtót csaptak be, zuhintásuk megriasztotta a csendet. Az írógépek nagy, fekete viaszosvásznaira ráült a feketeség, az asztalon hagyott papirosok néha megpercentek, mint mikor nyáron a szerhás háztetőn percegnek a nádszálak.

Egész nap unszolta az embert valami; nem hagyott neki békét, kétszer is lement az utcára, ott a téren kicsit hangosan mondott magának valamit, utána visszament a szobába. Megvárta, amíg hazamennek az irodákból; odalépett a telefonhoz. A nyikorgó parketták fogcsikorgatását hallotta, az is nyugtalanította, hogy az alagsor gépe nem hagyja abba a zümmögést. „Se vége, se hosz- sza ennek a síri zörejnek, még ez is bántja az agyamat”, mondta magamagának Agócs Pál. Megállt a telefon előtt, nézte a készüléket, tudta a számot; csak meghajtja a fejében motoszkáló számokat, a telefon a faluban felcseng majd. No jó, legyen, mivel meg kell lennie. Nehéz, kimart mészkőszikla van belsejében, már alig bírja cipelni. Felvette a kagylót, meghajtotta a számokat, s egy pillanatig várt. Ahogyan látta: belefújt a kagylóba, amint az egyik fiatal, nagyképű beosztott szokta, mintha ki akarta volna fújni a port, hogy jobban hallja a szókat. A kagylóról női krémszag csapódott orrába. „Ez azért van, mert minden nap éktelenül sokat telefonálnak a nők; hajukról, fülükről, arcukról a kagylóra ragad a krém. Négyen vannak — négyféle krém illata ragacsosodott a bakeliti’e.” A szája előtt mozgó kagyló rácsos része is rúzstól, krémtől szaglott.

— Te vagy az, Mózes? Igen? Fügedi Mózes beszél? Itt Agócs beszél. Hallod, megérted a hangomat? Nehezen? Mifene lehet ezzel a telefonnal, hogy ha hozzátok kiszólok, mintha mindig valamilyen „difi” lenne vele, valamilyen „defe” állna bele. Hahhá, komám, nem tudod, mi az a „difi”? Nagyon én se tudom, de körülöttem mindenki így mondja. Igen, igen, jól mondod, talán differencia lesz az. A ,,defé”-vel is így vagyok. Mondod, hogy az meg defekt lenne? Hát, komám, az meglehet. Nem élek közietek; most az itteni életet, annak szavait kell élnem, használnom. Hogy miért hívtalak fel? Megmondom Tudom, tudom, hogy azt mondod: semmi újság nincs a falutokban, akarom mondani a falunkban, de napok óta odamehetnékem van; azért is csengettelek fel: holnapután kimegyek hozzátok. Megnézem az embereket. Ezt akartam mondani. No, mondd, mi újság nálatok? Ne hallgass, ne fogd egymarokra a szót: beszélj, hallgatlak, az égvilágon minden érdekel a falumból.

— Ügy mondtad, hogy nem élsz közöttünk. Ami úgy igaz. Az lehet, hogy jöhetnéked van, de az is igaz. hogy te már az ottani életet éled. Van benne valami, hogy ide telefonálsz, a telefonba valami beleáll; ez lehet. Mi újság nálunk? Mi lenne? Hol ez, hol az jön hozzánk; ez is lesz, az is lesz. Süket falu voltunk, hiszen tudod, de mostanában becsörömpöl hozzánk az élet; amit látni és hallani. Kijönni éppen kijöhetsz, azt senki meg nem tilthatja neked. Megöíi