Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - Pozsgai Zoltán: Gomblyuk az óraláncon (elbeszélés)
fehérje nézett ránk. Valahogy úgy éreztem, hogy a szeme bogara valahol külön jár. tudja, nézi, hol jönnek a liberátorok. A sofőr kiszólt a dörömbölés miatt: — Hagyd abba te, mert leváglak! — Mért vág le, mi? —- Szájon váglak, te! — Kit vág szájon, mi? Engem, mi? — Pofa be, te tökcsősz! — Mi? Maga tökcsősz, maga! A portánál egymásba torlódtak az elfogott teherautók, meg az emberek. Ennyi ember nincs is! . . . Megint húztuk fölfelé Mikics Jánost. Rátapostam egy gépzsírral töltött dobozra. A lábam ujja között csicseredett. Mért tökcsősz, mi?! Satya haja ellógott egyik fülére, kezében bicska villant. Körülnéztem irdatlan rohanásunkon. Tökcsősz? És a kezembe mászott a bicskám. Amazzal már fölhúztam a kocsioldalra Mikics Jánost. A sofőr kihajolt az ablakon egy vasrúddal. Most láttam csak, hogy tizedes. Pödrött bajszú katona, jól fejhez álló sapkában. Tökcsősz, mi? Valaki egy féltéglával oldalba dobta a teherautót. Valami elröpült a fejem fölött. Valahogy elöl találtam magamat. Bevagdaltam a bicskát a fülke ablakán: — Te! Mit akarsz, mi? Hajtsál innen, te rohadék! Kimetszem a szemedet, teee! Beleteszem a zsebembe, a dohány töredék közé, teee! Hadd rágja ott egy hétig, teee! Dugd ki a képedet, hadd vágjam széjjel! Azt a tökcsősz képedet! Az anyád nem ismer rád, teee! Az ilyet, mint te, egész nap verni kellene! — Satya amaz oldalon szürkéit be a sofőrfülkébe. De öreg Mikics elhúzott onnan bennünket; valamit szólt a katonának, az szépen elindult velünk a megszállt teherautók, autóbuszok irdatlan sorában. — Most már csak nyugodtan — szólt Mikics János.-— Én nyugodt vagyok — mondtam. — Ülj le, öcsém! — Állva is jó nekem. — Hát akkor csak állj ál! — Te, Satya! — No? — Kimetszettem volna a szemét. Elhiszed? Csak úgy mocorogtunk ki a portán, a kocsik között, ahol volt hézag. Az első utcakereszteződésnél fölbukkant a városháza nagy, szürke tornya. Atné- eett ránk a lebombázott és ép tetőkön. Aztán, hogy fölgyorsultunk, az is meglódult, velünk ellentétes irányba. A sarki kocsmáros ránkbámult az üzletajtó tokjából. Aztán megfordult a tengelye körül, s eltűnt. Az utca mindkét soráról emberek meredtek ránk. Aztán eszeveszetten megiramodtak. Egy sánta ember feje lüktetett, amott, a lecsattogó redőnyök egyike előtt nagy tejeskannák henteregtek a lábak alatt. A győri Baross-hídnál álló közlekedési rendőr összevissza forgott. Aztán lelépett kockás faposztjáról és az egyik teherautó után iramodott, hogy fölkapaszkodjon rája. Nem messze előttünk egy lovaskocsi majdnem beszorult két teherautó közé. Valahogy a kezem ügyébe került az agyonlapult Doxa óra, síkosán hidegített. Akaratlanul meglendítettem és belevágtam egy nagy kirakat üvegtáblájába! A hídon túl valaki elesett. Fölrántották és rohant gyalog az emberek, kocsik, autók rengetegében a győri „disznószállások” felé, ahol az út kivezetett a városból és a legrövidebb volt a mezőkig. A közénk szorult kocsi elé fogott lovak feje föl-fölvágódott. 52
