Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Angyal Endre: Vasi művészeti levél
ként is figyelmet érdemlő vasi művész, Horváth János. Aki „Bozsoki kastély” című képét szemléli, s közben ismeri Horváth 1984—1965. évi munkáit is, annak éreznie kell: a látszólagos „pannóniai idill” mögött szigorú rend, biztos konstrukció, szuverén színkezelés uralkodik. Közelebbről vagy távolabbról a szürrealizmus, sőt a pop-art is megérintette a Zsennyén dolgozó művészeket. Szürrealista hangulatú például Patay László „Birkózók”-ja, ahol a hatalmas szikla szinte összelapítani látszik a két parányi fiú-alakot, Böhm Lipót „Csendélete” pedig kollázs-szerű technikai megoldásával a pop-art reminiszcenciáit idézi. Nincs terünk arra, hogy mind a másfélszáz műalkotást részletesen elemezzük. A szobrászati anyag szerintünk gyengébb, mint a festészeti. Pátzay Pál kis-plasztikái határozottan bágyadtak, Tar István szobrai pedig erőltetet- ten és patetikus módon „modernisták”. Kiss Kovács Gyula bronzérmein Cézanne, Renoir, Csontváry egyformán „haragos” arcvonásokkal tekint reánk, szép és komoly alkotás azonban Búza Barna portré-szobra Boros Gézáról, vagy Majthényi Károly remek Derkovits-feje: ezt a témát Majthényinak köztéri szobor formájában is ki kellene dolgoznia! Vilt Tibor Dési Huber-port- réját nem érezzük túlságosan reprezentatív jellegűnek, jók viszont Megyeri Barnabás, Kerényi Jenő és Mikus Sándor kiállított szobrai. A grafikusok sorából Horváth János és Imre István nevét már említettük: melléjük állítható a vasi táj interpretátoraként Moldován István is, aztán a szürrealista hangulatú Zala Tibor és a non-figuráció felé haladó Klie Zoltán. Ha összefoglalóan akamók értékelni a kiállítást, azt kellene mondanunk: sikerült és értékes teljesítmény volt! A Zsennyét megjárt művészek alkotásaiban szinte az egész mai magyar képzőművészeti problematika megmutatkozott, a festészetünk, szobrászatunk, grafikánk egészéről kaptunk keresztmetszetet. A kiállítás dokumentálja: mit jelent Zsennye nemcsak Vas megye, hanem az egész ország művészete számára is. Talán remélhetjük, hogy ez az értékes anyag együttmarad, s megvalósul a régi terv: állandó jellegű modern galéria Szombathelyen, a zsennyei telep alkotásaiból. Egy ilyen „zsennyei galéria” nemcsak művészettörténeti dokumentum volna, hanem Szombathely kulturális jelentőségét, sőt idegenforgalmi vonzóerejét is fokozná. * A Savaria Napokkal párhuzamosan megrendezett Kőszegi Napok sem voltak híján a képzőművészeti érdekességeknek. Örvendetes volt mindenekelőtt az a tény, hogy az ünnepi napok alkalmával Kőszeg könnyebben megközelíthetővé vált — bár a vasúti közlekedésen sokat kellene még javítani! —, és örvendetes látványt nyújtott a mintaszerűen restaurált Jurisich-vár. A restaurátorok elve az volt: nem hamisítani, mindent lehetőleg eredeti helyén bemutatni s csak a legszükségesebb kiegészítéseket elvégezni. Az így helyreállított vár tehát maradandó esztétikai élménnyel ajándékozza meg bel- és külföldi látogatóit. Augusztus 21-én jártunk Kőszegen. A Jurisich-vár lovagtermében ekkor tánczenei fesztivált rendezték, s az ősi falak közt Vas megyének modern zenét kedvelő fiatalsága zsibongott. És az évszázadoknak ebbe a dialektikus, mégis harmonikus együttesébe illeszkedett be a Fiatal Művészek Stúdiójának kiállítása is a vármúzeumban. Olyan anyag szerepelt itt, mely részint már a tavaszi budapesti kiállítást, részben a fiatal művészek belgrádi 105
