Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Koncz István: A kiválóság boldogtalanjai

komédia. Sebőben megvan bár különös, groteszk módon van meg a tragi- kai hős alapkövetelménye: a jellem nagyszerűsége. S bűnhődése is ilyen: nem a komikum tócsájába pottyantó, de nem is felemelő. Vagy pontosabban: felemelő, megrendítő ugyan, de egyúttal visszataszító érzéseket is kivált. Jól lárja Illés Jenő: „A Papucshős főhősének tragédiáját már-már komikusán ható felelősségérzete motiválja — a komikumot alig, inkább a tragikum fenségét érezzük — nem pedig Holly Sebő nevetségességét.”5

Sebő tisztában van a maga jellemének értékeivel, s felesége felszínességével, talán azzal is, hogy az asszony megcsalja. Mégis van benne valami alapvető kisebbségi érzés, majdhogynem hitványságérzet. „Vannak férfiak ..., akik annyira meg vannak győződve a tulajdon hitványságukról, hogy valóságos bűntudatot éreznek, amiért egy másik egészséges emberhez oda merték magukat kenni.” Talán épp az asszony alantassága kényszeríti őrá, a magasabb- rendűre ezt a kisebbségi érzést: mert hogy annak gátlástalanságában ő nem osztozhat, ő ott nem „versenyképes”. Ez a kisebbségi érzés az, ami visszataszító: „Egy mindenéből kiforgatott balek sugárzó arccal viselheti igáját és szarvait, hisz ő, Jézus szavaival, csak a másik arcát tartotta.” Egyszer régen egy folyóparti fürdéskor pár percre azt hitte, Lonka eltűnt, belefulladt a vízbe, ő pedig borzadva tapasztalta magában: örül ennek. De azt, hogy ő maga járuljon hozzá akaratlanul is Lonka halálához (ha mégoly kicsiny is ennek a valószínűsége), nem tudná elviselni. Ezek a visszataszító vonások is szervesen illeszkednek bele Sebő bonyolult jellemébe. Végül is ő van felül: felülről tudja szemlélni s megmagyarázni Lonka törpe zsarnokságát, gátlástalanságát, zsarolását is, amivel szárnyát szegi az ő kitörni készülő szabadságvágyának. Megérti, sajnálja és kíméli zsarnokát.

Ez a „magasztos” erkölcsiség persze már ellene mond az „erkölcsi világrendnek” (s itt a tragikum lényege), mégpedig nem a társadalmi-konvencionálisnak, hanem a természetinek. Ennyi „jóság” már fölháborít. „Ha mindjárt egy emberhalál kockázatával jár is, bizonyos esetekben nem lehet nagyobb kötelessége az embernek, mint hogy önmagáért a szabadságharcot fölvegye.” Forradalmi gondolat a nem-forradalmár Németh Lászlótól! Igen, ellene mond az erkölcsi értékrendnek Holly Sebő helyzete, tétova kitörései kísérlete és visszahullása: „Miért kell két ember viszonyában mindig és mindig a különbnek alulmaradnia? Miféle értéke van a teremtésben mindannak, amit mi emberek nagyobbnak s szebbnek kiáltunk ki: figyelem, lelkiismeret, önfeláldozás, hűség, ha a mérleg másik tányérjában a nagyobb és súlyosabb önzés pehely- ként nyomja le?”

S így, egy családi szituáció modelljében vetődik fel a hatalom és erkölcs viszonyának absztrakt problémája (amely egyébként szintén egyik sajátos, sűrűn felbukkanó, s másokra, mai fiatalabb írókra is ható eleme Németh László gondolatrendszerének). „Míg e művekben a hatalom demoralizál, a morál nem törekszik hatalomra”6 — állapíthatná meg Tóth Dezső a Papucshősről is.

A „hatalomnak” és az „erkölcsnek” ezt a természetellenes, igazságtalan viszonyát vajon csak a családi modellben tartja érvényesnek Németh László? Nem akar vele messzebbre mutatni? De igen? Lonka több, mint egyszerű nőtípus. „VIOLA: Színjátékokat csinál s megnyugszik (t. i. Lonka). SEBŐ: Nem, nem ismerik. Először talán csak színjátékokat, de ha kell, igazi drámát is. Lehet, hogy azonnal drámát. Iszonyú az őrültség ereje, Viola. Nézze meg a

57