Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Takács István: Skóciai jegyzetek

dolgoznak, formájukban eltérnek a szokványos kifejezésmódtól. De éppígy eltért Brecht is, akinek némely művében a különféle izmusok egész példatára vonul fel.

Mindezek alapján Esslin úgy vélte, hogy a nyugati, elsősorban nyugateurópai drámairodalomban két eléggé élesen megkülönböztethető csoport létezik ugyan, de ezek egymásba kapcsolódnak, mereven nem választhatók szét, egyik hat a másikra, módszerben, színpadtechnikában, kifejezési eszközökben, formai megoldásokban és témákban, sőt mondanivalóban is sok közös vonásuk van, bár világnézeti kérdésekben meglehetősen távol állnak egymástól — viszont az egyes csoportokon belül is széles a skála az írók világnézeti helyzetét illetően.

Vörös Györgyi: A Firth of Fort hídja

Mi volt ebben a bevezetőben a figyelemre méltó? Számunkra, számomra semmiképp sem az általunk ismert, tudott, sőt jobban tudott esztétikai ítéletek kimondása, bár néhány elgondolkoztató megállapítás ezekben is elhangzott. Nekem az új maga a bevezető volt, abban az értelemben, hogy egy konferencián, melyen a nyugati irodalom, irodalomélet és esztétika olyan képviselői vannak túlnyomó többségben, akiket aligha lehet a marxizmus eszméihez való vonzódással, vagy éppen a marxista esztétikával való rokonszenvvel vádolni, elhangzott egy ilyen tárgyilagos, fő következtetéseiben általunk is aláírható eszmefuttatás; új volt, hogy a becsületes, őszinte és objektív esztétáknak Edinburghban is el kell jutniuk bizonyos következtetésekhez, s azokat ki is kell mondaniuk, sőt, vitára kell bocsátaniuk, mert egyszerűen nem térhetnek ki a szembenézés elől. Ezt a következetességet becsültem Esslingben, ezért figyeltem rá, s ezért sajnáltam mérhetetlenül, hogy a vita végülis vakvágányra futott. Csak az ifjú drámaíró, John Arden, meg Arnold Wesker szellemes szópárbaja tapogatózott a lényeg körül. Mindketten nagyjából ugyanazt mondták: a legjobb irodalmi alkotások arra késztethetik az embereket, hogy a társadalom