Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - Solymos Ida: Hát nem mindegy? (elbeszélés)
is kaphatna. .. Ezt nem mondtam neki, csak akartam. Különben is, szemölcs volt a karján. Lúdtalpa volt, ha jól emlékszem. Képzeld el, úgy lépett be reggelenként a szobába, mint ha ő lenne az ország, a hatalom és a dicsőség ... És láttál te már ilyet? — mikor az árvízkárosultaknak gyűjtöttek, őhozzá nem mentek az ívvel, mert szó, ami szó, az alsó kategóriába tartozott fizetésileg, mégis kérte, hogy adhasson, mert hogy, na mindegy... Szív Üjság — ha talán emlékszel, a régi időkben volt ilyen lap. Hát ezt a nőt valahogy abból felejtették itt. Máskor meg, amikor nem adtak neki pré- miunmt. valami kétszáz forintot kellett volna kapnia, s én azt gondoltam, adjuk össze neki, vegyen magának egy blúzt, meg egy rúzst, mert nem bírtam látni a blúzát, már annyi stoppolás volt rajta, — nos, amikor megkérdeztem tőle, mit szólna, ha valamilyen csoda folytán mégis kapna jutalmat, rámnézett, mint Jákob lelke, a többit tudod, mint aki tudja, hogy meg akarnak rajta könyörülni, és olyan ronda volt az arca, hogy gyerekeket lehetett volna ijesztgetni vele. Ö volt a szegény, de büszke állampolgár. Néha mondott hülyeségeket. Például, hogy nem az eredmény a fontos, hanem a befektetett energia, a személyiség erőfeszítése, hogy ki tud az életéből katedráiist csinálni és hasonló maszlagokat. . . Mániái voltak: szerinte az ember élete csak akkor ér valamit, ha egy választott cél szolgálatában zajlik. Szóval, ilyen kongregációs dumák. És hálás volt nekem, mert megvédtem Bugyoga mocskai ellen. Mit kezd az ember ilyen hálával, amit folyton a szemébe mondanak, szótlanul? Tegnap jön a góré és azt mondja: a nő a vállalat halottja lesz és hogy nekem kellene búcsúztatnom a sírnál, úgy is, mint iaz irodalomban jártas humán-elme, úgy is, mint akinek az osztályán dolgozott. .. Legjobb volna, ha leírnám előbb... Még hogy én... Dehát, sajnos, mindenki utálta, én meg védtem, tulajdonképpen mindig. Persze, csak azért, mert ki nem állhattam Bugyogát... Mit gondolsz, vállaljam a sírbeszédet? — Te tudod... a góré nem szeret szónokolni. Mit szólnál, ha így kezdeném: itt nyugszik egy gépírásban megboldogult spiné... vagy: Eltávozott körünkből a legjobb kolléga, feddhetetlen állampolgár, akinek az volt a jelmondata: valakinek ebben az országban dolgoznia is kell... vagy így: tulajdonképpen ideje érkezett az őszinte beszédnek. Ne ájtatoskodjuhk. Nevezett személynek pocsék orra volt és úgy hordta, mintha pisze lenne,.. Tisztelt Barátaim! Végre meghalt az, akit mindenki utált. Mikor emlékezetének néhány pillanatot szentelünk, szeretnék mindenkit következetességre buzdítani: utáltuk életében, legyünk hívek önmagunkhoz és holtában se birizgálja szívünket a fájás. Képzeljük el, mi lenne, ha hirtelen leszállna erről a szép ravatalról és bejönne velünk a hivatalba ... 37
