Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - Debreczeni Imre: Sötét kapualj (elbeszélés)
lyik férfi veti meg? De inkább csak azután, mikor megtudta, hogy a második gyerekének más az apja. A börtönt sem tagadta le, amit a betöréskor kapott, semmit. Jót tett a beszélgetés, utána néhány napig mintha minden más lett volna. Jó volt abban a kis kamrában. Kicsi volt, igaz, de elfért benne. Munka után csak bevetette magát a vackába, ledőlt a lomos deszkából eszkabált priccsre, s míg egyik cigarettát a másik után füstölte, óraszám elnézte a mészkukacos mennyezetet. Akkor gondolta végig először igazán az életét. Azon töprengett, hol, s mikor hibázta el. Akkor tudta is, meg is jegyezte, de azóta, hiába nem akarta, bizony, megint elfeledte. Kiöblögeti az ember emlékezetét az idő. Igen, valami olyasmit gondolt ki ő ott, akkor, hogy sem ő, sem Katalin nem tehetnek semmiről. Mert ugyan miből etethette volna a szerencsétlen a gyerekeket, míg ő a börtönben ült, ha nem enged a gazdájának? Ilyeneket gondolt ő, ott, abban a kis kamrában. De el is unta a gondolkodást hamar, mert gondolkodni kellett ott, akár akart, akár nem, pedig a harmadik nap után már nem akart. Mit ér a gondolkodás, ha nem fordíthat a sorsán az ember? Nem jó magányosan, kiváltképpen akkor nem, ha folyton efféle gondolatok keringenek az ember fejében, mert a vége mindig az volt, hogy semmit sem tehet. Hová mehetett volna? A szeretetházba? Máshová nem, de akkor még oda sem, hiszen nem volt még egészen hatvan. Odahagyta hát a kamrát, s ment vissza Annához. Valakihez tartoznia kell. Legalább nem lesz egyedül! Utolsó évét szolgálta, nyugdíj előtt. Anna egyet sem szólt, tett elébe is egy tányért, éppen vacsorához készülődtek, és telemerte jó sűrű krumplilevessel. Jól főz Anna, ha éppen kedve- jön a főzéshez. Megdicsérte Anna levesét, s azzal rendbe is jött minden. Még éjszakára is odajött hozzá az asszony. Nem szólt, nem szoktak ilyenkor beszélgetni, csak odabújt hozzá jó szorosan, s úgy ölelte, ahogy Katalin soha, és olyan férfi volt ő azon az éjszakán, mint valamikor a legjobb idejében. Később felkelt Anna, s ment vissza a helyére. Maradt minden a régiben. Furcsa asszony Anna, de a szíve nem rossz, és azt sem lehet mondani, hogy nem szeretné a gyerekeit. Talán túlságosan is szereti őket. Rájuk aggatna mindent. Ügy járatja a kislányokat, hogy senki a magáét különben. És a pénzt sem herdálja el. Ingyen soha, senkinek nem feküdt le. — Más asszony talán ingyen teszi? — mondta egyszer. Jó kedvében volt éppen, több mint kétesser forintot hozott aznap a postás, Julika majd kétévi tartásdíját. — Csak azért, mert mások az anyakönyvvezető vagy a pap előtt megjelennek? Ugyan, Bálint, nem vagyunk gyerekek! A férjes asszonyok talán mást csinálnak? Ugyanazt, én mondom neked, tiszteletet a nagyon ritka kivételnek. Csak éppen titkolják. Képmutató ez a világ! — Egy cigarettát! — toppant a férfi elé hirtelen. Kopasz, pocakos ember volt, ötven körüli. Már bánja, hogy leszólította, Mariskának villog a szeme, de nagyon kívánja a cigarettát. A kopaszt váratlanul érte a dolog, látszik rajta, megijedt. Ha egyedül volna, talán el is szaladna, gyávák többnyire a pocakosok, de nővel van, megjátssza a bátrat. Hátrál egy lépést, jobbja ütésre emelkedik. 25
