Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Takács István: Skóciai jegyzetek

Már Peterboroughnál járunk, szép, lankás, ligetes közép-angliai táj, az el­kerített legelőkön millió birka. William — így hívják fiatal ismerősömet — azt mondja, azért heverésznek a fűben, mert esőt várnak. Egyelőre azonban ra­gyogóan süt a nap, s William arról beszél, hogy Newcastleba megy felvételizni, a tengerésztiszti akadémiára. Nem, nem katona, kereskedelmi tengerész akar lenni. A családban ugyan senki se volt soha még a tenger közelében sem, az apja buszsofőr valahol délen, de ő imádja a tengert. S Doncaslerig egyvégtében a tengerről, a hajózásról áradozik. — Mi lesz, ha nem veszik fel? — kérdezem Értetlenül néz rám. — Fel fognak venni. Tengerésztiszt akarok lenni. Most pontosan olyan, mint egy egyetemi felvételre utazó magyar fiú. összeismerkedésünk megpecsételésére meghívom a büfékocsiba, egy sörre. A legalább tizenötféle márkájú sört nem üvegben, hanem bádogdobozban tá­rolják. Konzervnyitó-szerű alkalmatossággal nyitja ki a pincér. Praktikus meg­oldás, akái'meddig frissen marad és könnyebben is szállítható így a sör. Viszont egy „tin”, azaz „bádog” sörért itt közel kétszer annyit fizetünk, mint egy ha­sonló üveg „bitter”, kesernyés világos sör „szárazföldi” ára. Míg iszogatunk, a tájat nézzük. Gondozott gabonamezők, köztük makadám- utak, helyenként nagy, aszfaltozott térségekkel, ahová a termést összegyűjtik, hogy könnyen szállíthassák még a hetekig tartó esők idején is. Kisméretű kom­bájnok dolgoznak — végre nem esik és gyorsan aratnak, amíg lehet, úgyis le­maradtak, bár itt az aratás körülbelül egy hónappal későbbre esik, mint ná­lunk. William is mezőgazdasági vidékről jött, így jól tájékozott a mezőgazdaság dolgaiban. Elmeséli, hogy bár Anglia talán egy hónapig se tudná önmagát el­tartani mezőgazdasági termékekkel, azért elég jelentős a földművelők száma: egymillió körül mozog. Viszont igen nagymértékű a gépesítés és kisbirtokok nincsenek. Körülbelül ezer acre az a birtoknagyság, amely már rentábilisan tud termelni. (Egy acre megközelítőleg 1200 négyszögöl, azaz egy kishold.) A gazdák értékesítő szövetkezetekbe tömörülnek, sőt, a drágább gépeket néha közösen veszik meg és közösen használják. (Arra gondolok, milyen jó lett volna, ha ezt néhány éve, a tsz-ek szervezésekor a mostani tsz-tagok hallják. William- nek talán nem mondták volna, hogy ellenük agitál, amikor a nagyüzemi mező- gazdaság elkerülhetetlenségét bizonyítja.) Közben elértük Darlingtont, ahol hatalmas tábla jelzi a vasútvonal mellett, hogy 1825-ben itt indult meg az első vasút a huszonegynéhány kilométerre levő Stocktonig. William lassan készülődni kezd, de még megcsodáljuk a Durham közepén magasodó hatalmas normann—román katedrálist. S mire Newcastleba érünk, újra beborul és lóg az eső lába. Raktárak, daruk, hajók, dokkok, amed­dig a szem ellát. A Tyne folyó torkolatában éppen dagály van. a kereskedelmi hajók feljönnek egészen a folyót nagy magasságban átívelő hatalmas vasúti hídig. A távolból ideszürkéllik a tenger, a levegőben érzik az illata. William szeme meghatottan csillog — szívből kívánom neki, hogy sikerüljön a fel­vételije. Gyanútlanul leszállók újságot venni. Mire a halfcrown-ból, a két és fél schillingesből a visszajáró, fél zsebet megtöltő, számtalan, ötforintos nagyságú rézpennyket a markomba számolja az újságárus, a vonat meglódul. A kalauz úgy cibál fel a kocsiba, s utánam hatalmas csattanással bezárul az automatikus ajtó, mely indításkor működni kezd és kívülről nem is lehet kinyitni. — Kár, hogy nincs nálam stopper. Azt a finist, amit kivágott, mérni kellett volna. Iste­nemre, egész jó időt futott — mondja faarccal. — Lefogadom egy hálfcrownba. 30

Next

/
Thumbnails
Contents