Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Sztankay József: Egyvérű idegenek
Egyvérű idegenek Az Apa kenyeret szorongat a hóna alatt. Fáradtan lép, lassan, mintha ólomsúllyal húzná a csizma a lábát. Pedig nem a csizma nehéz. Az évtizedek nehezek, a sokezer hajnali indulás, esti hazatérés a nehéz, a rengeteg átlépett kilométer az úton, ezek fárasztották esetlenné a járást. Az Apa kőbányász volt, meg útkaparó, most meg favágó. Amióta csak emlékezik, mindig kőbányász volt, útkaparó, meg favágó. És kemény lett a bőre, mint a deszka, és kemények az emlékei is, mint a hasadó farönkök, kemények és súlyosak. Az Apa nem érti, hogy emlékrönkjeivel agyonzúzza lassan a Lányban is, a tizenöt- évesben is a mához ösztönösen igazodni akaró, most születgető embert. A kenyeret átlódítja a másik kezébe, s belöki a Négy Ház közös udvarának kapuját. Apró gyerek húzódik előle félre, ijedt szája sírásra görbül. Fél. Pedig ő rá se néz, csak megy végig a göröngyös, nehéz csizmanyomokat őrző udvaron, az utolsó szobakonyha az övé, a petróleumlámpával világított. A kisgyerek még akkor is felé les, amikor eltűnik az ajtó mögött, anyja szoknyáját keresi a kezével. — Igen, fél tőle, pedig sose bántja őket. Csak ugye, mindig hallja a kiáltozását, aztán meg mi is ijesztjük néha, hogy elvisz majd a „mérges bácsi”, ha rossz leszel. Az Apával hát ijesztenek is. Az Apa „mérges bácsi”-vá komorult, pedig nem is öreg még. Csak amióta emlékszik, mindig kőbányász volt, meg útkaparó, meg favágó. 0 A Lány tizenötéves, és hamar elsírja magát. Már kétszer megszökött a petróleumlámpás otthonból. Egyre gyakrabban sírja el magát, és nem tudja, hogy az Apa farönknyi emlékei űzik, s a petróleumlámpa iszonyú időtlensége. Mert ebben a monostorapáti házban nincs naptár a falon. — Beszéltek az Apával? A tanácselnök bólint. — Kétszer. Mert határozat volt rá. Amikor Magdust a rendőrséggel visz- szahozattuk Tapolcáról, mind a kettővel beszéltünk. A tanácselnök minden részletet ismer. Hogy a Lány anyja tizenkét esztendeje meghalt, s azóta egyedül él a két ember, hogy a Lány kicsi kora óta dolgozik a naptár nélküli házban felnőtt asszonyi munkát. Mindent. Gondozza az Apát, így kell. De felnő, de önálló ember lesz lassan, s elég-e, elég maradt-e a négy fal? A Lány pénzt lopott és Tapolcára szökött. A faluban beszélnek róla. A tanácselnök úgy tudja, rossz társaságba is keveredett egy időben. De valahogy sikerült rábeszélni az Apát: — Most dolgozik a Magdus. Az erdőgazdaságban, ahol az apja. Persze, nem tudom... Én írtam a nagynénjének Pestre, fogadná be, a más környezet, tudja. De azt írta vissza, neki nem kell. Kiskorában kérte, akkor nem adták. A Lány tizenötéves és egész nap facsemetét ültet az erdőgazdaságban. Aztán hazamegy és főz, meg mos, meg söpör. És szökni szeretne a naptár nélküli házból. 144
