Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Takács István: Skóciai jegyzetek

Végre kiérünk Londonból. Több mint egy órája indultunk, s még csak most maradoznak el az összefüggően beépült települések. A nyolc milliós Nagy- London a világ egyik legjobban szétterpeszkedett városa; átmérje 35—40 mérföld.

Vékony kis fiatalember áll mellettem, tizenkilenc-húsz éves lehet. Kínos gonddal öltözött, s nagyon komolyan viselkedik. Csak a szeme sarkából kíséri az időnként elviharzó csinos diáklányokat, s úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy’ feszül a blúz, pulóver rajtuk, meg a jeans, a kék cowboy-nadrág a csípőjükön. Körülményesen gyújt rá, mint a nem régi dohányosok. Nagy, sokat

használt, ódivatú barna bőrönd áll mellette. Találgatom, ki lehet a fiú. Aztán már nem is kell találgatnom, mert megszólít. — Ön ugyebár külföldi és az edinburghi fesztiválra megy? — kérdezi, miután néhány udvariassági szóvirággal bocsánatot kért a tolakodásért. Megnyugtatom, hogy nem veszem tolakodásnak az érdeklődését, s hogy én is éppen azon tanakodtam, hogyan tudnék beszédbe elegyedni vele. Erre az iránt kezd érdeklődni, merre lakom Németországban, s meglepődik, mikor megmondom, hogy nem német vagyok.

29

Vörös Györgyi: A vár