Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Urbán Ernő: Önérzet (elbeszélés)

— Hogy mikor hibázok. Mikor kaphat valami mulasztáson. És addig lesett, és addig szimatolt, hogy harmadszorra, a harmadik éjjel szerencséje lett.

— Kicsoda? — kérdezi megrökönyödve az igazgató. — A brigádvezető Miska? ö leste magát?

— Majd mit mondok . . .! — tajtékzik Marci bácsi. — Az a rohadék Sa- vanyó! Irigyem volt... A helyemet irigyelte . . . Azért.

— És? Mi történt? — fagy meg az igazgató. — Miféle . . . szerencséje akadt annak a . . . Savanyó Imrének?

Marci bácsi nagyot fúj.

— Kilesett — nyögi. — A marhák elfeküdtek, el is bólintottak, jó meleg is volt, és hát... a végén én is. Savanyó viszont: föl a dombra, föl a vejéhez, hogy . . . Miska, Miska, kelj föl, láss csudát, javában alszik az éjjeliőröd! No, föl is serkent az s futott is, amilyen jó vő s amilyen megveszekedett egy jóakaróm nekem, de neki már nem lett szerencséje. A küszöbig se ért, s neki a kutyám. Úgy neki, hogy csaknem a nadrágot is lehúzta róla. Én, persze, arra már réges-rég talpon, és magasba a fokost, hogy: állj, ki vagy, egy lépést se tovább! Miska meg . . . mert a kutya is húzta, és a tettenérés se sikerült. . . olyan méregbe jött, hogy csaknem szétrobbant. Ezért és ekkor mondta, hogy . . . vagy én, vagy a kutyám, ketten nem kellünk éjjeliőrnek! Hát! Én viszont: egy a szolgálat és jó szolgálat az, ha a kutyámmal ketten tesszük is . .. Igazam volt vagy nem volt igazam? Erre feleljen, igazgató elvtárs?

Az igazgató mosolyog, de igen zöld, igen vackoros ez a mosoly.

— Részben ... A körülményekhez képest — mondja. — Majd még beszélgetünk róla. Csak az önérzet, az a rettentő nagy önérzet, Marci bácsi.. .

És úgy nyújt kezet, mintha bizony vendége: a noteszes ember előtt valami remek mutatványt nagyügyetlenül elfuserált volna.

Szemenyey Ferenc: Patakpartján (Csíkzsögöd)

25