Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - Urbán Ernő: Önérzet (elbeszélés)

ül, olyan képpel kínlódja végig Marci bácsi fabulázását, mintha a fogát csiszolnák koronázás előtt.

Mert fabulázik: egyik kutyatörténetet a másik után hozza fel példázat gyanánt Marci bácsi. S az se zavarja — még csak oda se pillant —, hogy az igazgatóval páros „gyüszmészkelő” ember a noteszébe firkálgat közben.

Majd az igazgató, élve az alkalommal, mert Marci bácsi — hogy jobb ízű legyen a szó — cigarettára gyújt:

— Azért mégis csak szólhatott volna.

— Hőn? — kapja fel erre Marci bácsi a fejét.

— Ott az agronómus, ugye? — oktatja csendesdeden az igazgató. — De ott a párttitkár is, aki ... ha jól tudom .. . rokon. A felesége, Mari néni után rokon. Miért nem szólt nekik?

Csak ezt ne mondta volna az igazgató!

Egy darabig se ő, se a házigazda nem jut szóhoz, mert a primet a mondott Mari néni veszi át.

Csak úgy az ajtófélfa mellől valóságos értekezést rögtönöz a rokonság fokáról és mibenlétéről. Majd a gyermekekre tér át, mert messze földön híres tisztasága és rendszeretete mellett tizenegy élő gyerek dicséri szorgalmát, türelmét és vasegészségét.

Lélegzetnyi szünet.

Mari néni most azt taglalná, azért fohászkodott fel, hogy a második fiú miért és hogyan előzte meg a házasság szent kötelékének vállalásában az elsőt

De csak a textus megfogalmazásáig jut, mert az igazgató él az alkalommal, és közbeszól.

Marci bácsinak mondja:

— Aztán ... engem is felkereshetett volna.

— A ... zigazgató elvtársat? — mered rá szent elszörnvedéssel Marci bácsi, és még az éppen köpesztésbe fogott kukorica csövet is felkiáltójel gyanánt mereszti fel.

— Miért? — veszi zokon nyugdíjasa elszörnyedését az igazgató. — Mert ha megkeres — egyből tisztázhattuk volna ezt a nyomorult kutyaügyet. És tisztázzuk is. Még ma, a ma esti megbeszélésen előveszem miatta a brigádvezetőt.

— Minek? Nem kell — szabódik ijedten és igen-igen elszontyolodva Marci bácsi. — Ez már nem ügy. Ez már réges-rég el van boronáivá.

— Azt csak bízza rám — kel fel és nyújtja búcsúzásra a kezét az igazgató — Ami jár, az jár! Aztán . . . még kutyaügyben se jogos a dolgozók megrövidítése.

Erre Marci bácsi visszakapja a kezét, csap egyet vele, és így kiált fel:

— Bosszú! A Savanyó Imre bosszúja volt az egész! Ö lovalta föl ellenem a brigádvezető Miskát!

— Az após, tudom már — véli érteni a kifakadást az igazgató. — Legyen nyugodt: a kedvezés, a rokoni részrehajlás miatt is elő lesz véve a vő.

— Nem fél az attól — legyint elkeseredve Marci bácsi. — A végén úgyis kimászik a slamasztikából. Ügy mászik ki, hogy engem nyom bele.

— És én? — nyomja ki mellét az igazgató. — Én hol leszek eközben?

Marci bácsi azonban rá se hederít.

— Lesett, figyelt, még éjszaka is a nyomomban volt a nyüves — hadarja

24