Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - Angyal Endre: Szlovéniai jegyzetek
Ugyanakkor olyan Solohov-követő, aki már Paszternákot és Kafkát is olvasta. Beszélgetésünkben — ahol a regényben ábrázolt magyar problémák kissé egyoldalú bemutatását vetettem Kranjec szemére — az író elismerte, hogy olvasta és tanulmányozta ezeket a szerzőket, nagy élményeinek azonban elsősorban Cervantest, Balzacot és a XIX. századi regényirodaimat jelölte meg, s valóban, a figyelmes olvasó ezeket a rétegeket is kielemezheti a kranjeci prózából. Mégsem utánzó ő, hanem eredeti, termékeny alkotó. Ha befejeződik a „Vörös gárdista”, nyilván a szlovén irodalom nagy modern regényei között tartják majd számon. A beszélgetés második részét Borko vezette: itt főleg a magyar—szlovén irodalmi és kulturális kapcsolatok elmélyítéséről esett szó. Megállapodtunk, hogy fontos volna egyrészt a szlovén klasszikusok műveinek — főként France Preseren költeményeinek és a modern szlovén lírának és drámának magyar nyelvű tolmácsolása, másrészt meg kellene ismertetni a szlovén olvasókkal a régebbi és a mai magyar irodalom kiemelkedő értékeit. Igaz, vannak már komoly eredmények: Ivan Cankar életművét — elsősorban Pavel Ágoston fordításaiban — jól ismeri a magyar közönség, szlovén részről pedig az utóbbi években történt néhány komoly kezdeményezés (Illyés Gyula: A puszták népe, Füst Milán: A feleségem története, Fejes Endre: Rozsdatemető), de azért az eddig végzett munkával sem magyar, sem szlovén részről nem lehetünk megelégedve. A mi részünkről elsősorban az a feladat, hogy szakítsunk azzal a szemlélettel, mely Jugoszláviában csak Belgrádig és Zágrábig, a szerb és horvát irodalomig jut el, s olyan fordítókat, kutatókat képezzünk ki, akik a szlovén nyelvet és kultúrát is behatóan ismerik. Szlovén barátainkat pedig felhívtam az olyan feladatokra, mint például Németh László több európai nyelven — így szerbül és bolgárul is! — nagy sikert aratott regényeinek szlovén kiadására. Nincs messze a Szlovén írószövetség székházától a Modem Galéria (Modema galerija). Itt tartottam egyik előadásomat, s itt találkoztam újra a köztiszteletben álló France Stelé professzorral. Később felkerestem őt a Szlovén Akadémia Művészettörténeti Intézetében — ennek Stelé a vezetője —, s innen mentünk el együtt az egyik ljubljanai vendéglőbe, ahol Stelé és a két Kos-testvér — a festőművész Gojmir Anton és a historikus Milko — társaságában tölthettem egy kellemes estét. Stelé ez év februárjában volt nyolcvan éves, ez azonban nem látszik meg rajta. Negyven-ötven esztendősnek vélhetné őt az ember, annyira friss és fiatalos, annyit dolgozik és utazik, annyira tele van tervekkel. Sokat emlegettük Pavel Ágostont, aki Stelével egy évben (1886) született, s aki a ljubljanai tudós jó barátja volt, Stelé 1932-ben és 1940-ben hazánkban is járt — az első alkalommal Szombathelyen is —, levelezett Pavellel, s Pavel a Vasi Szemlében ismertette Stelé művészettörténeti könyveit. Szép volna, ha Stelé professzort egyszer megint meg lehetne hívni Szombathelyre! A Kos-testvérekkel is találkoztam már korábbi szlovéniai utaimon, sőt 1963 őszén Gojmir Anton Kos műtermében is megfordultam. Most erre nem volt idő, mégis egy este hasznosan elbeszélgettünk művészeti és tudományos kérdésekről, terveinkről és munkánkról. Nem maradhatott el a találkozás Vladimir Murko professzorral, a pénzügytan tanárával, a nagy szlavistának, Mattja Murkonak fiával. Öt is érdeklik a szlavisztika kérdései, s apja emlékének felidézése sok közös témát jelentett kettőnk számára. Jártam aztán a Szlovén Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban 75
