Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - Molnár József: Ártatlan kártevő mellképe mozaik-technikával (elbeszélés)

vétlen feleségét csak azért, hogy a maga 'bőrét mentse. Az ilyen ember hitvány férj, hitvány családfő. Most van a legjobb alkalom: váljak el tőle. Gyerekeim ne egy börtönviselt apához, hanem egy új világhoz szegődött anyához tartozzanak. Erre aztán kiszaladt a számon, hogy ő a család dolgához nem ért. Tíz évig éltem együtt az urammal; voltak boldog óráim és napjaim. Igaz, volt hozzám az uram kegyetlen is, de ha kibőgtem magam és kialudtam magamból a bánatot — ha elcsendesedtünk, akkor élt mindkettőnkben mélyen bőr, hús alá bújva sóik felhőtlen óra emléke. — Az igazgatónő — mondottam — ilyesmit azért nem tud megérteni, mert eddig csak alkotmánnyal élt. — Erre kiküldött szobájából.

Fontos dolgot felejtettem ki beszélgetésünkből. Valami miatt egyszer fél órát késtem; aznapra két túlórával voltam beütemezve. Azt mondtam akkor az igazgatónőnek: nem iratom be a két túlórát, ő pedig ne írassa be, vagy töröltesse mint ledolgozottat a fél órás késésemet. Nem kaptam fegyelmit, abban a hitben éltem, hogy kvitteltünk. Amikor a vérlázító törvényekről beszéltem, ő közbe szúrta, hogy már régóta figyeli, mennyi ellenséges hang jön ki belőlem. Ne is csodálkozzam azon, hogy legalább egy esztendeig nem fog jutalomban részesíteni. Most már megmondhatja, ezt akkor határozta el, amikor egy fél órát késtem.

A beszélgetésünk alkalmával átsiklottam e közbeszúrása felett. Anyagi gondok nélkül éltem a két gyerekkel; különben is süket vagyok pénzügyekben. Csak két nappal beszélgetésünk után kelt bennem életre ez a közbeszúrása. Eszem szerint ő hibát vétett, amikor előre megmondta, hogy nem fog jutalmazni. Mert ezzel aztán igazán nem serkent jobb munkára. Tűnődtem azon, hgy miért szúrta ezt közbe. És így döbbentem rá az alaptermészetére. Ilyen lehetett velem kapcsolatban az észjárása: ha egy évig kihagy a jutalmazásokból, csak öt percekre okoz bosszúságot. De ha előre megmondja, hogy egy évig semmi reményem jutalomra, akkor én nem öt percekig, hanem egy esztendeig maradok nyomás alatt. Nem végezhetem hanyagabbul a munkám, mert akkor büntethet, lehordhat, erre pedig kényes vagyok. Tehát olyan helyzetet teremtett, amikor nekem rossz kedvvel is sarkallnom kell magam a megkövetelhető jó munkára, ez pedig munkahelyi kínlódást jelent. Eszembe jutottak társnőim ellen szóló fegyelmi határozatai, amelyek alkalmával — ha csak módja volt rá — gondoskodott a büntetés kiszabásán kívül külön fájdalom okozásáról is. Azt hiszem, ő maga se tud róla, hogy hajlama van a szadizmusra.

Egy dologban mégis éreztem az igazát. Jobb lenne, ha elválnék. Észrevétlenül lopakodott belém: nem érzem már a kötőanyagot házasságunkban. Feltéve, ha uramnak majd egyszer szabad mozgást biztosítanak — nem tudom őt elképzelni italozás nélkül. A várható jövő miatt értelmetlen és céltalan együttélésünkhöz ragaszkodni. Észre se vettem, mi lúgozta ki belőlem a kötőanyagot. A bennem lelket tartó húr elpattanását talán nem is egy eredő indíthatta el. Jártam mint egy gép, tettem-vettem, de ízét nem éreztem életemnek. Megírtam az uramnak: ne legyen meglepve, ha kikézbesítik neki válókeresetem. Talán három hónap is elmúlt felettem, amikor egy kis életcélt ki tudtam magamnak fundálni. Tisztára véletlen alkalom szülte. Fodor Jánosnéval együtt kellett bemennünk az egészségügyi osztályra nyomtatványokért. Ez az asszony mellettem segédápolónősködik; figyelmeztettek, hogy ő az igazgatónő gyengélkedő osztályra beépített bizalmi embere. Gonoszkodó játékossággal úgy tettem, mintha erről mitse tudnék. Jámbor arccal elmondtam neki, hogy mit hallottam az igazgatónőtől jutalmazásom elmaradásáról és hogy mit gon46