Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - Kulcsár János: Spanyol requiem (vers)
— Hé, te verses őrült! Véget ért az ábránd, most kezünkbe estél! Nyisd ki hát az ajtód; puskával törünk be, hogyha nem sietnél. — Enyém volt az élet, legyen a tiétek keserű halálom! Hispánia földjén minden kiontott vér fejetekre szálljon! Szuronyok közt vitték. Sortűz vert kavargó lomb-esőt a fákról. . . Nem egyedül halt meg: vele volt egy munkás, meg két torreádor. III. SIRATÓ ASSZONYOK ÉNEKE Sziklához vert gitár szétreccsenő jajával, földbe-gázolt nárcisz szirom-könnyével, bomló agyvelő makacs hitével sír utánad, — te legtisztább, legbüszkébb andálúz tőled fogant lányunk: a Bánat, s szólít: — Olajfák füttyös ligetéből eltűnt veled a tündér szerelem. Mennyi piros öröm, kis ábránd fekszik melletted ott, a jeltelen sírban! Jaj, mennyi néma rím fon át! S a holdsarló ívén fehérük átlyuggatott félisten-koponyád. IV. A CSENDŐRÖK MONDJAK — Dajkáltad-e a születendő Terrort, sikoltó puskacsőben? Kígyótojásnál kisebb ólom a lényege, s hideglelősen vacogó életösztön hizlal belőle Törvényt. . . Valahogy még
