Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - Pozsgai Zoltán: Sír a mandula (elbeszélés)

nem gyújtasz villanyt, Terézke? . . . Aztán, ha megvesszük ezt a hordót, még máma átfestjük. Amíg meg nem sűrűsödik nagyon a festék. Azt mondta apád, hamar fessük át! Ezzel elcsoszogott. Én meg, érezve, tudva, hogy dolog vár rájuk, fölkeltem, hogy elköszönjek. Terézke lehajtotta fejét. Láttam, sajnálja, hogy jött az a teherautó. Aztán hátravetette haját és keserűen kacagott. Föl a szürke, árnyékos mennyezetre, hosszan és nem csak keserűen, hanem gúnyosan is:

— Lesz egy új, nagyhordóm! Ugye, de nagyszerű! Ugye?

— Hát, szóval. . .

— Ugye? . . . Azért, ha sok is a dolgom, gyere el máskor is, jó?

— Jó.

— Ó, gyere! Egyedül még sírni se tudok rendesen!

— Jövök, Terézke.

— Előkészítem apust. Hogy kimehessek veled. Jó messze.

— Jövök, Terézke!

Barabás László: Spanyol requiem

26