Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 2. szám - Maros László: Négyszáz órás munka (elbeszélés)

— Vigyázz Bandira, nehogy elromolják minden! Nem bírnám én azt elviselni.

Hát minek kell ilyeneket mondani? Még ha összemaszatolta is közben az arcát, minek kell? Szóljon tán legjobb barátjának, hogy neked nem lehet? Éppen Talabér Bandinak lehetne szólni.

Értem Frézer végig nem gondolt baját. A cinkos keserűségét és könnyedségét. Ismerem a barát kényszerű csalásait. Kényszerű-e mindig? Én sem lettem volna más, mint ő. Meséltem volna az újabb buta történetet, mint Frézer, hogy:

— Akkor láttatok volna gyerekek, amikor Korpádon nyitott nadrágban beszélgettem Klárika apjával. Nem sokon múlott, hogy rokonságba keveredjünk. Ragyogó kislány Klárika, de semmi időérzéke sincs. Persze, hogy korábban jött az öreg. Alig tudtam magamra kapkodni a ruhát, gombolkozásra semmi időm sem maradt. Ülve fogtam vele kezet, és mielőtt szóhoz juthatott, dicsérni kezdtem a Fradi vasárnapi játékát. Szerencsémre Vasas drukker a jó ember, és úgy tűzbe jött, hogy akár pucéron is diskurálhattunk volna.

Talabér fanyar mosollyal nézte Frézer handabandázását. Leült a szán testetlen végére és a mérleg fölé hajló platán foltos ágait bámulta. Stiglic hangját hallotta a levelek közül. Tíz éve még madarászással töltötte a vasárnap dél- •előttöket a Lápos rét szélén. Padláson száradhat a preparált fácska a kalitkával együtt. Csak a hímeket fogta meg, jó nap négy-öt is sivalkodott a kalitkában. Tíz forintért adta tovább őket.

— Bolond jószágok, hogy vergődtek a lépes ágon. És én nem vergődöm? Micsoda ragacsos ágba kapaszkodom — tépelődött, alig figyelve a másik hármat. — Én akartam így. Mert nem ment tovább a feleségem nélkül. Én akartam így, de magam akarom megszabni a kalitka nagyságát is. Én nyitom és én csukom az ajtaját! Ki szólhat bele?

Hiába mesélt Frézer, csak nem múlt a tehetetlen gondolat:

— Éppen Talabér Bandit lehetne lebeszélni, ha egyszer jó nő akadt az útjába.

Még csak szólni sem szólt az egy év alatt.

— Úgyis felesleges. Semmi rossz nem származott Talabér ügyeiből. Miért pont az állatorvos felesége lenne kivétel?

Leült Talabérral szemben, és hallgatott.

— Te Frézer, miért pofázol bele a dolgaimba? — kérdezte Talabér.

Nagyon lassan és csendesen beszélt. Ha az ember érteni akarta, közelebb

kellett mennie hozzá. Hengeres és Öcsi is abbahagyta a festést, az az egy-két rozsdásan hagyott folt csak növeli a festés értékét. Ügy lehet igazán érzékelni a különbséget.

— Múlt kedden kezdődött, amikor a kocsmában ültünk. Az állatorvos felesége kancsóval jött borért, hisz láttátok. Az urát télen-nyáron forralt borral várja. Hazakísértem, elég nehezen sikerült rábeszélnem, de végül én vittem a kancsóját. Rám figyelj Hengeres, ne a motorjaiddal bíbelődj gondolatban, ha én beszélek. Egy óra telt el, míg visszaértem hozzátok a kocsmába. Mit mondtam akkor Öcsi, halljuk, mit mondtam?

öcsit a füle foglalta le, buzgón tisztogatta zsebkendőjével. Különben is unta Talabért, a lényeget napok óta ismételte, hogy milyen csodálatos dolgokat művel a doktorné és hogy mije milyen.

— Hogy mit mondtál? Enyém lesz a nő, megszerzem vagy más ehhez ha17