Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 2. szám - Maros László: Négyszáz órás munka (elbeszélés)
MAROS LÁSZLÓ NÉGYSZÁZ ÓRÁS MUNKA Nem értem Frézert. Az élőt sem egészen, de ezt a figurát, akit én agyaltam ki, egyáltalán nem. Frézer száznyolcvan centinél valamivel magasabb, jó kötésű fiatalember. Szerintem jellemző, hogy becenevét éppen az ausztrál úszónő, Fräser iránti rajongásáért kapta, alig néhány nappal az újságokban megjelent Fräser-ügy után. Addig észre sem vette rekordjait. Frézer mérlegjavító. Azt hiszem a legjobb a megyében. Ö az egyetlen ember, aki akkor is hülyéskedhet, ha a brigádvezető Talabér „Rohadt napom van” igével hallgat estig. Négy éve járják együtt a megyét. Aludtak már fürdőszobás szállodai lakosztályban és a szabad ég alatt is. Egyiket fizette a vállalat, a másikon nyertek tíz forintot. Jobban szerettem őket addig, míg csak egymásért tudtak verekedni. De nincs jogom felmenteni és megróni sem őket. * Azon a délelőttön tízig Talabér egy szót sem szólt. Festette ő is a szánokat. Hengeres és Öcsi tisztelték hallgatását. Hiába dicsérte őket Frézer, hogy kevés gyerek végezné náluk jobban a segédmunkát, Talabér fiatalon ráncosodó arca parancsolta a csendet. •— Két éve láttatok volna minket, gyerekek, igaz Talabér? — mondta Frézer és röhögött, mint mindig, ha emlékeit idézte, okulásul. — Tófalun is húsztonnás mérleget javítottunk. Négyszáz órás munka, négy embernek kereken két hét. A mostani ahhoz képest orvosi műszer. A felét kicserélnünk kellett, a felét újra edzenünk. Ritkán láttam annyi kilágvult vasat egy rakáson. De a délutánok . . . Frézer nagyot cuppantott. Hisz miért is ne lett volna jó hangulata? Visszaeresztik a szánokat, beállítják a szerkezetet, hadd pepecseljen vele a hitelesítő. — Akkor két szerencsétlen ürge járt velünk, két lekvár mozgású balek. Munka után kiültettük őket az udvarra, hadd malmozzanak. Mi meg a háziasszony két pókos térdű lányával töltöttük az időt. Nagyon szerették és értették a játékot. Az anyjuk a téeszben gyűjtögette a munkaegységet, ők megjöttek a félnégyes busszal a gyárból. Éppen csak lemosakodtak. — Ha belegondolok, milyen szemérmes fiúk voltunk! Csak úgy tudom elképzelni az idősebbik drága mellét, ha előbb a tenyerembe nézek. Alig láttam belőle valamit, pedig nem szégyellte. Szerette Frézer ezeket a történeteket. Némelyiket úgy mondta, ahogyan igaz, némelyiket, ahogyan jólesett volna. Aztán (egy éve is van már) Talabér megnősült, Frézert hívta tanújának. Dehogy akarta ő eldönteni, hogy a mérlegek miatt kellenek a nők vagy fordítva. Az asszonyka cigányosan barna arca belepirult, amikor az esküvői vacsora végén odasúgta Frézernek: 16
