Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - SZEMLE - Z. Szabó László: Illyés Gyula: Dőlt vitorla

Köznapi dolgok és nagy emberi tettek költészete ez. És éppen így teremthet mélységesen áttételes, de ugyanolyan mértékben igaz gondolati lírát is. A szokványos tételes gondolkozásnak hadat üzenve a látszat-ellentmondások feloldására vállalkozik: teljes sikerrel. Látja, tudja, de minden idegszálával érzi is, hogy a világ kilépett a szokványosság börtönéből, hogy nem sablonokba formált lelkek, életek, törvények körforgása, hanem valami csodás örök változás maga a lét, az élet.

Ez a felismerés — és ennek költői megfogalmazása — teremti meg a kötet legnagyobb verseit. A verseket ismerők táborában sokat emlegetett alkotása is a Dőlt vitorlában olvasható, s ez a Mozgó világ, a versbeli új Puszták népe. Nemcsak az egyszeri élmény valóságával hat, nemcsak azt igazolja, hogy az örökös centrum: a szülőhely embere és embersége miként fordított — mikor fordíthatott — életén, az őt körülvevő világon, nemcsak a változások törvényszerűségének közvetlenül, de költői magaslataival lep meg, hanem ott olvasható a sorok közt — rejtetten és kimondva is — az illyési költészet egész ars poetikus megfogalmazása. A „kétkeziek hű ivadéka” az évtizedek világot fordító viharában sem tud önmagáról többet mondani, mint az ilyen közvetlen, cicomátlan sorokat: „más lettem s mégse más”, „képetekkel fölragyogtam”, s a legnagyobb költői megbecsülés ebben az őszinte világban, költészetének legnagyobb elismerése: a munka nyomán megszületett emberi alkotás:

„rólam a csöndes téglák szóljanak”

„A győzelmes anyag

őrizze lelkünk!”

Ez a hitvallás szól az Orsók ürügyén munkát dicsérő reális himnuszában, az Óda a törvényhozóhoz újért harcba hívó hitvallásában, a Bevezetés egy Kodály- liangversenyhez költemény Lét és Remi összhangját kereső soraiból.

Ezek a versek a kötet igazán nagy alkotásai. De egy verses kötetet csak az egésze határozhat meg. A Dőlt vitorla egyébként is jelkép: a költői szárnyalásnak és a mélység — természeti és emberi — titkainak a jelképe.

Itt a táj nem puszta tájkép — ahogy Ozora sem csak egyszerűen egy dunántúli falu a sok közül. Több annál: egy egész életre szóló sarkalló erő, figyelmeztetés önmaga számára. így van azután az egész fölfedezhető tárgyias világgal is: a Balaton ebben a lírában olyan erőt, világméretű megfogható valóságot és elvonatkoztatott költészetet jelent, miként a franciában Provence. Ám azt is jelezni kell, hogy a táj csak keret: a gondolat és a törvény bizonyítására alkalmas. Valamiféle újszerű panteizmust fedezhetünk fel az illyési költészetben. Ez azonban különbözik a magyar művészetben eddig jelentkezett és ismert panteizmustól, a hozzá legközelebb állótól is, Egryétől; egyszerűen azért, mert nem látvány; tárgyias volta ellenére is inkább gondolatközlő.

Előbb európaiságát emlegettük. A kötet nagy gondolati líráján kívül — amelyek természetesen ennek az európaiságnak a bizonyítékai — éppen ezek, a látszólag táji költészet körébe tartozó darabok a legfőbb bizonyítékai Illyés egyszerre magyar és európai színvonalat jelentő költészetének. A versben felvillanó motívum a költemény végére már rég túllép a konkrét hely hangulatán, színein, megtapintható vagy látható tárgyi világán, és az emberméretű és nagyságú gondolat hordozója. A mindenütt felfedezhető élettörvény igazoló- jává lett. '

így nyílnak meg költészetében a lét titkai, mert egyszerűségében fedi és fedezi fel a leglényegesebbet: az élet változó világát; ezekkel együtt is él. A természetközelség — mondhatjuk nyugodtan: együttélés — patriarkális viszony! teremt, jóbarátit, harmonikusát. Ez az együvé tartozás teremthet olyan kapcsolatokat a költő és a világtermészet között, mint a Napanya című versében megfogalmazott gondolat:

„ ... nem hiszem, hogy ne legyen

valahol egy örök szülénk!”

Amiként költői útja során fokozatosan világosult m >g a közéleti titok, úgy nyílik meg ebben a kötetben az emberi lét titka Ö maga írta az Üj versekben: „ ... tas138