Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Kristó Nagy István: Vidéki művészet - európai művészet
gáló plakát, hatásos közterületi szobor, ízléses iparművészeti tárgy éppúgy alkalmas, mint az absztrakt festmény, morális kompozíció, szín- és formajáték Persze, le kell küzdeni a közízlés ellenállását. Sose fogom elfelejteni, hogy épp itt Szombathelyen — ahol a műveltség különben az ország java színvonalával egyenlő — pár éve mily megrökönyödés fogadta egy előadásomat, melyben többek között azt próbáltam fejtegetni, hogy a Munkácsy-féle festői hagyomány túlértékelése veszedelmes, mert egyoldalú ízlést eredményez, s ma már szinte visszahúz. Nos, Munkácsy óriás volt, épp csak a múlté, s az ő útján csak úgy lehet tovább haladni, ahogy Mednyánszky, Koszta, Nagy István, Rudnay, Tornyai közvetítésével a mai vásárhelyiek teszik, akikhez különben az itteni művészek közül V. Tóth László festészetét érzem közelállónak. E vidék festői számára meg éppenséggel inkább kínálkozik egy másik, későbbi és sokkal élőbb hagyományul szolgáló nagy mester, mindmáig legnagyobb szocialista festőnk: Derkovits példája, mellyel persze itt is élnek — talán leginkább Mészáros József —, de még mindig nem eléggé. A világért ne legyenek Derkovits epigonokká! De fessék a kor lelkét éppoly tudatos, mondhatni politikus szenvedéllyel, mint Derkovits s éppúgy a ma formanyelvén, még ha az netán polgári formai vívmány is . . . Festőink ne féljenek keleten, északon, délen és nyugaton egyaránt körülnézni — akár a bécsi Schweitzergarten XX. századi múzeumában, vagy Ljubljana kiállításain. Ne azért, hogy azt utánozzák, amit oü látnak. Hanem azért, hogy mindent megtanuljanak; átvegyék, beolvasszák, hasznosítsák, ami jó, ami igaz, ami emberi — s túllépjenek azon, ami divat, ami epatirozás, ami dekadencia, ami öncélú forma-játék. Nos, amit itt látunk: több, mint biztató. Ezért szeretnénk még többet kapni. Meggyőződésem, — nem, biztos tudomásom, hiszen a képek minduntalan erről árulkodnak: mindez az itt kiállító művészek lelkében mint igény benne munkál. Szeretném biztatni őket, ugyanakkor kérni a művészet barátait, a művelődésügy helyi tényezőit: kísérjék tovább művészeinket ezen a nehéz úton is oly szeretettel, megértéssel, a műélVezésben is partnerré nőve, mint eddig! Lehet, hogy időnként majd meghökkennek — de nem lett volna ez a kiállítás meghökkentő vagy megbotránkoztató, akár tíz évvel ezelőtt is? Nem — létre sem jöhetett volna. Ma azonban már még több is létrejöhet. A magyar képzőművészetben bartóki rangú életművek lehetősége rejlik. Az első lépéseken, ez a kiállítás is tanúsítja, már túl vagyunk. A további fejlődés nemcsak művészeinken, hanem Önökön, rajtunk, mindnyájunkon múlik. Kristó Nagy István 117
