Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 2. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Bodosi György: Az öröm szavai
S ha már semmit sem mondok, utódaim tán megszólítanak: — Erősebb volt a többinél. Halálig nyitva maradt. (Az ifjúsághoz) Nem utódai, kortársai és olvasók várják, hogy még sokat mondjon. (Magvető, 1964.) Németh József Bodosi György. Az öröm szavai Lehet-e korunkban, a huszadik század második felében papírt teríteni íráshoz egy orvosi rendelő asztalán, születhetik-e figyelmet érdemlő költemény egy istenhátamögötti bakonyi faluban, érdemes-e időt és erőt áldozni arra, hogy valaki közel a negyvenedik életévéhez kötetbe gyűjtse verskéziratait és kiadót keressen számukra? Manapság szinte el sem tudjuk képzelni a költő-fiókát másképp, mint a kávéházi asztal körül vitatkozó pályatársak karéjában, irodalmi lapok szerkesztőinek szárnya alatt, s első kötettel a markukban valami ösztöndíjra, vagy legalábbis az irodalomhoz és a kultúrához közel eső állásra reménykedve. S most itt van előttünk egy költő s a szabványostól egészen elütő körülmények közt megjelent első kötete: Az öröm szavai. A könyvben tulajdonképp a szerző nevétől az impresszum apró adataiig minden szokatlan és szabálytalan. A költő — ki ma már negyvenedik éve felé jár — valamelyik bakonyi faluban körorvos. Maga is érezvén a jelentkezés szokatlanságát, írói álnevet választ. Rendkívüli az is, hogy nem folyóiratokban publikált versek álltak itt össze kötetté, ez ideig csupán egy- egy alkalommal közölte nevét az Űj Írás és a Kortárs, több versét, rendszeresen, csak egy vidéken megjelenő folyóirat mutatta be. Nem ok a gyanúra ennyi is? Költőnek számít az, aki nem szól bele a különféle irodalmi vitákba, s az első szerkesztői biztatásra nem csomagol össze, hagyja el családját és utazik a fővárosba? Bodosi György eddigi írói útja is szokatlan. A versek alá írt évszámokból kiviláglik, hogy ez a poéta már húsz évvel ezelőtt kitűnően verselt, egyik tanulmányával az akkori idők egyik legrangosabb irodalmi folyóirata, a Válasz hasábjaiig is eljut, de 1948 után nemcsak a publikálásban, hanem az írásban is évtizedes hallgatás következik számára. S lehet tíz évnyi pauza után ismét jó verset írni? — Bodosi György versei előtt Illyés Gyula előszavát találjuk. Hát hogyan? Ilyen is van még, hogy egy, az ismeretlenségből előlépő költő versei elé az idősebb pályatárs rangot adó, meleg és baráti előszót ír? Illyés persze nem a versekről, hanem a költőről beszél, de ebből is kiérezni, hogy érdemes tehetség írásainak tartja, amit kézjegyével ellát. Ha nem is tartjuk föltétien kötelezőnek, mindenképp megszívlelendő tanulság lenne, hogy íme, ezt is lehet: a „szakma” idősebb mestere maga is fölfedezi és az irodalomba bevezeti a jelentkező tehetséget. S ami leginkább csodáim való: ezekben a versekben nincs semmi keresettség, mondvacsinált modernség, meghökkentő képalkotás — mindaz, ami manapság szinte 139
