Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Sík Csaba: A modern novella típusairól
A helyzet-novella törvényszerűvé tette a puritán stílust, a tartózkodó írásmódot. A mondatból hiányzik az állítást, történést kísérő kiegészítés. Az író lemond a lélektani jelenségeknek, a realitás elemeinek arról a bőségéről, mellyel a mellékmondatok gazdagíthatják a főmondatot, s a valóság természetét inkább a rövid mondatok staccatószerű ritmusával érzékelteti, mint a dolgok tetszetős és a gazdagság illúzióját adó leltárával. Természetesen új értelmet és funkciót kapnak a megszokott eszközök is. „Lapozzuk csak fel bármelyik tájleírását — írta Szász Imre Hemingwayről, e novella-forma és stílus legnagyobb mesteréről — : a pontos, részletező, néha aprólékos képek telítve vannak érzelmekkel és sejtetéssel. Ez azonban minden jó író leírásáról elmondható. Hemingway azzal új, hogy felfedezi a képek, leírások önálló feszültségét; hogy egy esemény vagy egy hely az emlékező szempontjából telítve van érzelemmel, csak jókor és jól kell felidézni, s nem az érzelmet, hanem magát az eseményt vagy a helyet.” A rokon érzelmi tartalom két időpont között is kapcsolatot teremt. Ez a technikai fogás segít megoldani azt a feladatot, ami talán a legnehezebb a novella által az íróra szabott feladatok közül: a valóságos idő, azaz a novella valóságos történetéhez szükséges idő ábrázolásával egyidejűleg a relatív időtartam, a történés alatt a novella hőse által átélt idő ábrázolását is. A formai változások természetesen a szemlélet átalakulására vezethetők vissza. Ma az ember nem úgy megy be az ajtón, mint a múlt században. Ma „az ajtót sebnek látjuk” (Alvésés), amit az ember ejtett a fal testében, a remény jelképének, hogy van még megoldás, van segítség, de a tragédia jelképének is. hogy magunkra vagyunk hagyatva, s mindennel egyedül kell megbirkóznunk. 4. A helyzet-novellában a gesztus nem egyszerű determináltságot fejez ki. hanem bonyolultabb kölcsönhatást: a helyzet feltette kérdésre adott választ. A modem irodalom lélektana szerint az ember legvéletlenebb és legfelületesebb viselkedésében is maradéktalanul kifejezi magát, ezért a modern író a legjelentéktelenebb gesztust is leleplezőnek tartja. A helyzet és a benne élő ember viszonya mindig egyedi és páratlan, mert egyedi és páratlan az ember, akit a gesztus kifejez. De az egyéni válaszban természetesen kifejeződik a társadalom, is, eszményeivel, erkölcseivel, törvényeivel és szokásaival együtt. Leleplezi, hogy az emberi reakciók nagy részét a szerep diktálja, melyben feloldódott és eltűnt az egyén. Leleplezi, hogy a szerephez való ragaszkodás mélyén félelem van, menekülés az egyeditől az általánosba, a megszokottba. A szereppel azonosuló ember olyan mint egy elromlott kibernetikus gép, hiába határoz el valamit, a hiba, azaz a szerep cselekszik helyette. A gesztusok elárulják, hogy a legtöbb embert nem mély érzelmek, egész életet betöltő eszmek és elhatározások irányítják, hanem hirtelen támadó és elenyésző hangulatok, véletlen cselekvések. A XIX. századi regényes hős a szándékok és elhatározások összefüggésében él, tragédiáját az okozza, ha a cselekvés eredménytelen marad, ha lendülete megtörik a valóság ellenállásán. A modem polgári irodalom nem tud mit kezdeni az ilyen figurával. Azt a hőst ismeri és érti, akinek megszakadt a természetes kapcsolata az élettel, szándékainak és tetteinek iránya ellentétes. Nincs szüksége regényes hősre, nincs szüksége regényes történetre sem. A regény csak a vesztét okozná. Hiszen arra törekszik, hogy maradéktalanul azonosuljon a szerepével, s minden olyan zavaró motívumot kiküszöböljön az életéből, ami nehezítené vagy megakadályozná az azonosulást. 83
