Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Sík Csaba: A modern novella típusairól
locale fontosságát hangsúlyozni. Megkülönböztető jelzőket aggatott hőseire, lényegtelen részleteket emelt ki: „A történet hősének keresztneve Coriolan. Titus, Sabin vagy Traian volt. Szóval egészen tipikus latin keresztnév. Holott, a férfi, a bukaresti rendőrség egyik csoportvezető-detektívje, inkább szlávos. mint latinos jellegű román volt.” A jellemzés semmivel nem bővíti a novella jelentését, mert ez a történet — ahogy az író is sejtette — független a helytől, s megtörténhetett volna bárhol, ahol van rendőrség és garniszálioda. Azt hiszem, az író nyugtalanságának inkább személyes okai voltak, mint esztétikaiak. Hunyady túl sokáig volt csak szórakoztató író, könnyű fajsúlyú színdarabok szerzője. Az irodalmi rang, amit utolsó éveiben elért, bizonyára kielégítette becsvágyát, s nem vágyott többre olyan kritikusok elismerésénél, mint Illés Endre, örley István, Cs. Szabó László. Ambícióit kielégítették az elismerő jelzek, nem törekedett arra, hogy újító, hogy irodalmi forradalmár legyen. Ez nem is illett volna hozzá, s mértéktartó ízlése visszahúzta a novellát a hagyomány keretei közé akkor is, mikor a technika, a jelentés szinte magától és észrevétlenül kibújt e keretek közül. A szerepek felfedezése és leleplezése feleslegessé tette a kömyezetrajzot, érdektelenné a háttér és a figurák közti egyirányú determináltságot, átalakította a novella belső szerkezetét, bonyolultabbá, de eredményesebbé tette a valóság tükrözésének módjait. Az író segítségül vette a lélektani vizsgálatok közben alkalmazott technikai eljárást, mely a vizsgálandó személyt egy helyzettel állítja szembe, abban a reményben, hogy reakciója kifejezi a személyiségét. A novellában a helyzet mást is, többet is jelent. Nemcsak azt, hogy a novella hőse megérti azokat a kérdéseket, melyekre a helyzet kényszeréber válaszolnia kell, de azt is, hogy a válaszban egyszerre nyilatkozik meg az ember mint személyiség és mint társadalmi lény. A novellában kifejeződik a páratlan és senkihez sem hasonlítható egyén, és kifejeződik az a társadalom, melynek ez az egyén szimbolikus képviselője. A modern novella bonyolult formáinak és egyéni változatainak rengetegében is felismerhető a rokon szerkesztési elv: a helyzet kérdéseket tesz fel a novella hősének, olyan kérdéseket, melyekre sorsdöntő a válasz, melyek elől nem lehet kitérni. Élet és halál találkozik kérdésekben és válaszokban egyaránt. Ez a szerkesztésmód létrehozta a közös formák néhány alaptípusát is. A novellában nem egyszer titokzatos, és felderítetlen marad éppen a helyzet, csak az lesz ismerős, ami előidézte, s ami következik belőle. Ahogy ismeretlen marad minden, ami a kibernetika „fekete dobozá”-ban történik, annak ellenére, hogy pontosan ismerik az input-ot — a bevezetett információt — és mérik, érzékelik az output-ot — a nyert információt. Gyakran a történet kezdete előtt hangzik el a kérdés, a távoli vagy közeli múltban, s csak a párbeszéd utal rá, leplezi le jelentését és jelenlétét. Néha az ad kivételes drámaiságot a párbeszédnek, hogy megelőzi mindezt, azt sejteti, hogy történni fog majd valami, ami végzetesen formálja át a szereplők sorsát. Vannak írók, akik előszeretettel ábrázolják az alapvető emberi helyzeteket, vagyis azokat a kérdéseket és feleleteket, amelyek minden elképzelhető helyzetben felfedezhetők. Azt remélik, hogy a megkülönböztető jellegzetességek elhagyásával könnyebben felderíthetik azt, ami mindnyájunkban kezes írásaiknak rendszerint könnyen egy mondatba fogalmazható jelentése van, melyet üzenet és figyelmeztetés formájában adnak az olvasó tudtára. Ezt az üzenetet konkrét, mégis jelképes, és mindenki számára elképzelhető, vagy mindenki emlékeivel és élményeivel rokon szituáció, történet segítségével teszik elhihetővé. 82
