Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Sík Csaba: A modern novella típusairól

Éjfél körül az Arany Sas nevű garniszállóba értek. Az egyik ajtó csak hosszadalmas zörgés után nyílt meg, s a detektív nagy meglepetésére és mulatságára az albérlő dugta ki fejét a félig nyitott ajtón. A fiú hiába reménykedett, hogy a rokon barátian fogja kezelni, mert Motofeleán félretolta és benyomult a szobába. A gyűrött ágyon, takaróba burkolózva, a felesége hevert. A letaglózott ember, mikor visszanyerte cselekvő képességét, őt is igazoltatta. Majd parancsot adott, hogy az asszonyt is állítsák elő. ,,Ez azonban nem volt józanul kitervelt bosszú. A detektív elvesztette az eszét a sokktól. Valahogy, egészen gyerekes módon megszületett benne az ötlet, hogy végigcsináltatja feleségével azt a szabályszerű, hatósági tortúrát, amelyet ki kell állni minden rongyos utcai nőnek ...” Motofeleán gépiesen cselekedett, az ember megbénult benne, csak a rendőr tudta, hogy mit kell tennie. Mikor feleségét bekísérték a toloncházba, ő bement a prefektúrára. Három napig ki sem mozdult, nem is kérdezősködött. Szakálla kinőtt, ruhája elmocskolódott, de minderről nem vett tudomást. Harmadik napon hivatta a detektívtestület parancsnoka. Ez az ember megrögzött nőpárti volt, s szerepét éppen olyan komolyan vette, mint Motofeleán a magáét. A főnök lehordta beosztottját, s nem is titkolta, hogy a megalázott asszonnyal rokonszenvez. Mikor a detektív elhagyta a szobát, a titkár kérdésére csak ennyit felelt: „Összeszidott. Azt mondta, hogy rossz rendőr vagyok.” S tempósan leballagott a fegyverszobába, leemelt egy legénységi puskát az állványról, és álla alá szorította a csövét. „A fej helyén olyan volt a parkett, mintha egy tál pörköltet ejtettek volna el., .”

Motofeleán számára egyéni élete összeomlását még elviselhetővé tette a szerep. Egyéniség és szerep küzdelmében az utóbbi bizonyult erősebbnek, diktálta szavait, embereinek adott parancsait, s elfojtotta fájdalmából fakadó természetes érzelmi reakcióit. De mikor főnöke szájából elhangzott a szerepet is megsemmisítő ítélet, egyetlen kiútja maradt élete romjai alól, az öngyilkosság.

A század elején a művészet egyszerre indított harcot a polgári társadalom és a konvencionális művészet létrehozta szerepek ellen. Georges Rouault abbahagyta a vallási témájú képek festését, s mindennapos vendég lett a párizsi törvényszéken. S elkezdte festeni képeit a parókás bírákról, akiknek nincsen arcuk, csak maszkjuk, mely hasonlatossá teszi őket az ítéleteiket előíró törvényekhez. Az első világháborúig nem csökkenő erkölcsi szenvedéllyel és szociális érzékkel festette a kispolgárokat, akiknek sorsa és egyénisége nem több annál, hogy kispolgárok. Ügy látta, hogy a polgár történelmi sorsa néhány szereppel azonosult, s a szerep utolsó kincsétől, az egyéniségétől, a személyes sorsától is megfosztotta az embert. S mikor Vollard, a híres műkereskedő üzletében kiállította festményeit, maga is megdöbbent munkája eredményétől, megijedt következtetéseitől. Mert karrikírozó ábrázolásmódja nem nevettetett, hanem kétségbeejtett. Nemcsak megjelenített, hanem leleplezett és elítélt.

Hunyady Sándor novellájában a leleplezés egy formai újítással kapcsolódott össze. A Razzia az „Arany Sas”-ban-t egy kis bevezetővel kezdte, melyben leírta a történet színhelyét: „A történet színhelye Bukarest. Egyébként megtörténhetett volna bárhol, de az eredeti dekorációtól még külön nyugtalanságot és keleties hemzsegést kap a mese, ha az olvasó minden környezetrajz nélkül is kiérzi a város puszta nevéből a szereplő személyek érzékibb bőrszínét és türelmetlenebb életritmusát.” Ügy látszik, nyugtalanította, hogy olyan novellát írt, amiben teljesen felesleges a környezetrajz, érdektelen a színhely. Bár tudta, hogy a novella nem dekoráció, hanem építészet, mégis igyekezett a couleur

81