Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Sík Csaba: A modern novella típusairól

kodni mert az eredetiséggel, s nem tért el a recepttől; novellájában enervált kézmozdulat maradt a gesztus. A hősök tehát továbbra is konyhakész érzéseiket érezték csak, s úgy vették magukra sekélyes gondolataikat, mint az első téli napon a tavalyi bundát. Érzéseik és gondolataik mindaddig változatlanok maradtak, míg el nem mozdultak körülöttük a tárgyak, míg át nem alakult a környezetük.

„Nem tudom — írta Kosztolányi — más is úgy összeborzongott-e, mint én, Pirandellonak attól a jelenetétől, mely a Sei personaggi-ban döbbenetes ösztö- nösséggel mutat rá arra, hogy a költőnek milyen fontos a valóságnak egy esetlegesnek tetsző emléke. A leány, a költő álomfigurája, el akarja játszani el- csábíttatási jelenetét, mely Madame Pace-nak, a kerítőnőnek szalonjában történt, s a színigazgató odaszól a kellékesnek, hogy hozzon valami díványt. Erre a kellékes azt mondja, hogy lenne a bútorraktárban egy zöld dívány. A leány tiltakozik: „Az nem volt zöld, hanem sárga, virágos és bársony, nagyon-nagy, igen kényelmes”, s mikor a színigazgató legyint, hogy „az mindegy”, a leány izgatottan, fölháborodva kiált, hogy „az nem mindegy. Bizony nem mindegy.” S arra, hogy „nem mindegy”, bizony nem ösztönösen mutatott rá Pirandello.

Nem volt véletlen vagy ösztönös ráhibázás Kádár Erzsébet felfedezése sem, hogy egy ház történetével pontosan kifejezhető lakóinak történelmi végzete, felderíthető az idő könyörtelen munkája. Ö nem nyugodott bele a tradíciókhoz ragaszkodó irodalom ítéletébe, mely a tárgyakat élettelennek bélyegezte, s megtagadta tőlük azt, hogy egyéniségük és sorsuk legyen. Életre keltette őket, mert bízott az emberek alkalmazkodó képességében, mellyel környezete alakulásához igazodik. Novelláiban az a pillanat, melyben a novella hőse átalakulni látja környezetét, sorsa felismerésének első pillanata is. Körülötte pedig továbbra is sokan írták le azokat a szobákat, ahol a bútorok évtizedek alatt gyökeret vertek, s ahol olyan emberek éltek, akik az eget mindig kéknek, s az éjszakát mindig sötétnek látták, s vegetáltak kiszáradt képzelettel, a bútorokkal egyidős gondolatokkal s játszottak életük drámája helyett egy sablonos színdarabot.

Az új és eredeti látásmód még nem jelentette azt, hogy az író kilépett a hagyományok köréből. Megőrizte lényegében változatlanul a szerkesztésnek azt az elvét, amely szerint egy életsors és a környezete úgy tartozik össze, mint az okozat és az ok. Hitt abban, hogy ez az egyszerű determinativ kapcsolat a magyarázat titkát rejti, és a képen hűségesen kisebbítette a távolabbi tárgyakat, mert hitte, hogy a perspektíva örökéletű törvénye a művészetnek.

3.

A két háború közti magyar novellairodalom egyik legfontosabb jellemzője a kegyetlen téma, s az a részvétlenség, amivel az író tragédia felé tántorgó figuráinak sorsát ábrázolja.

Hunyady Sándor Razzia az „Arany Sas”-ban című novellájának hőse, Moto- feleán bukaresti detektív, bamba boldogságában élt feleségével. Elégedetté tette, hogy egyedüli birtokosa ennek a nagyszerű nősténynek, akit testileg-lelkileg tökéletesnek tartott. Motofeleán megvesztegethetetlen hivatalnok volt, pedig nem húzott magas fizetést. Ezért kosztos-albérlőt tartottak, egy diákfiút, az asszonynak valami távoli rokonát. Történt egyszer, hogy a detektívnek vidékre kellett utaznia. Mielőtt a pályaudvarra ment volna, még benézett hivatalába. Főnöke közölte vele, hogy felesleges utaznia, mert a gyilkost elfogták, viszont egy beteg kollégája helyett le kell vezetnie a szokásos erkölcsrendészeti razziát. A razzia eredményesen indult, zsebtolvajok, prostituáltak kerültek hurokra.

80