Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Madách személyisége

tárnak vallotta magét, de igazi átélésükig soha nem jutott el. Boldogtalanságában kereste a gyönyört, hanyatló életérzését így próbálta kompenzálni. E lelki képletnek megfelelője írói alkata is. In kongrueneiáj a itt is teljes. Alkotásvágya is erősebb volt alkotóerejénél. Alkotásvágyát már gyermekkorában felélesztették, sőt a végletekig felszították, de az ehhez felérő s feldolgozó alkotóerő kifejlődését nemhogy segítette volna környezete, sokkal inkább gátolta, bénította, s leblokkolta.

Személyiségének ez a diszharmóniája egész költészetében jelen van. Az alkotásvágy és alkotóerő aránytalansága még csak tovább sarkította diszharmóniáját. Minden műve magán hordja a vergődő élet bélyegét. Életét nem úgy éli, inkább úgy szenvedi át, s ennek megfelelően költészete egészében improvizálás, élménykihordás, kiérlelés nélkül. Általában szélsebesen dolgozik, munka köziben indulatduzzadás lép fel nála. Kéziratai tanúsága szerint gondolatrohanását keze képtelen követni, ezért betűket kihagyva, felcserélve ír. írásai csak addig érdeklik, míg írja őket. Utána teljesen hidegen hagyják.

Madách számára az írás nem életforma volt, hanem csak pótlék. Hiányérzettel tömény érzelmi életét értelmi belátásokkal akarta pótolni, pótlékolni.

Személyiségének diszharmóniáját tragikus családi körülményei: Pál öccsé- nek korai halála, Mária nénjének 15 éves fiával és férjével együtt a román parasztok által történt (brutális legyílkolása, és disznókkal való megetetése, saját magának vasraveretése és meghurcol tatása, börtönélete, házas életének felbomlása a végletekig fokozták és a legsötétebb pesszimizmusba lökték. Ezek a sorscsapások a legvasidegzetűibib embert is összerop panghatták volna kétségbeejtő realitásukkal, nem pedig Madách labilis idegrendszerét. Madách valóban mélázó lett, de nem abban az értelemiben, ahogy azt az irodalomtörténet magyarázza, hogy lehiggad és költészete érlelődik. Ez hamis fikció. Madách életének utolsó 10 éve nem szellemi-lelki s költői érlelődésének az időszaka volt, hanem testi-lelki felőrlődésóé, felbomlásáé.

Élettörténete ezt hitelesen bizonyítja. Különc életet élt, amelyből nem hiányoztak a magába vonuló mélázások, rideg elzárkózás a világtól éppúgy, mint a vad tivornyák, vaskos csínyek, duhaj mulatozások és drasztikus szeretkezések, amikről az illendőség tiltja beszélni. Sztregovai környezete — enyhén szólva — igen fura társaságból állt. Ezek között leng és hangulat-hullámzásai között. Buskomor katatón jellegű elmerüléseit vad kitörések váltogatják. Saját praxisával realizálva azt a paradoxába elvet, mit így fogalmazott meg: „Ha magányt keresel, emberek közé menj.” (Madách: Összes Művei, Bp. 1942. II. k. 743. old.). Elhanyagolja külsejét és mégjoblban gazdaságát, lovai botrányos gebék, annak ellenére, hogy kimagasló közgazdasági ismeretekkel rendelkezik, nagy birtokai mellett szinte nyomorognak, cselédeiket alig tudják fizetni, állandó pénzgondokkal küzdenek. Sommázva: egy életterv kiépítésére és kivitelezésére képtelen személyiséggé depraválódott alkati adottságai és miljő-szorításai, valamint pszichés traumái következtében.

összefoglalva a vázoltakat az olyan diszharmonikusan alakult személyiséget, mint aminőnek Madáchot is megismerhetjük élettörténete metszetében, a pszichiátria szaknyelvén pszichopathának nevezik. Madách életvezetése, élettörténete a pszáchopatiháának minden ismérvét magánihordja. A pszichiáter komplex vagy polymorph pszichopatának diagnosztizálhatná pontosabban. Megtalálhatjuk ugyanis ösztön- és indulati életében az ösztönpszichopaták impulzív jegyeit, az akarat pszichopaták pszáchasthemáját, a gondolkodó típusú ember egyik szélsőséges válfaját, a második jelzőrendszer eluralkodását, a valóságtól

65