Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "Az emberélet útjának felén

világ köreiben, Vergiliust és. Bernátot választja vezetőiül, s a kis flórenci szüzet teszi meg az örök bölcsesség megszólaltatójává a Mennyei Jeruzsálem kapujában.

Csupán ez a futó utalás is mutatja, hogy a Vita Nuova nélkül a Com médiát nein érthetnők annyira sem, amennyire ma érteni véljük emberi genezisét és koncepcióját. Ez az élettani szerepe a Mű keletkezésében: előkészület reá. Boccaccio, hatvan évvel Dante halála után, még így ír róla: „Elsőnek, midőn még folytak könnyei Beatricéja halála miatt, körülbelül 26 éves korában azt a könyvecskéjét állította össze, melyet Vita Nuovának nevezett; néminemű kis műveket, így szonetteket és canzonékat, amiket azelőtt különböző időkben foglalt rímekbe, csodálatosan szépeket; és mindegyik elé elosztva és rendezve megírta az okokat, melyek e cél felé fordították.” — De ez a könyvecske, „volumetto”, mint Boccaccio írja, valójában ma sem kapta meg kellő helyét a Dante-kutatásban, egyesek egekig magasztalják, mások puszta stílusgyakorlatnak minősítik, mely a fő mű mellett említést sem érdemel — írja Gallarati Scotti, s helyesen mutat rá, hogy az egyik előkészület a másikra, nekünk pedig bevezetésül kell, hogy szolgáljon az isteni drámához. „Mert ne felejtsük el, hogy olyan időben íródott, amikor a költő gondolatvilága már megkapta az ihlető eszmét, amelyből a Commedia születendő volt; hogy ez a mű gyökeret és ígéretet jelent, s idilli bájában már némiképp a végső, lángoló látomás fénye tükröződik, de másfelől ama roppant költői világnak hajnalpírja is, mert megmutatja a módokat, hogyan formálódott a költő, s az őszinte érzéseket, amiknek a mű születését köszöni.’' Mindez igaz, visszatekintő pillantással mérve, mint ahogy számtalanszor s helyesen megállapították már, hogy Dante minden írása előkészület, műhelymunka, kísérlet és toldalék a Commediá- hoz. Kétségtelen az is, hogy Dante programszerűen dolgozott, helyesebben célt látott maga előtt, s ez nyilván a Vita Nuova éveiben világosodott meg, végképp pedig az utolsó látomásban: „Ügy fogok beszélni róla, ahogyan még nem szóltak soha nőről.” S addig minden erejével arra törekszik, hogy méltóképpen tehesse.

Mindazáltal a mi szemünkben több is, más is puszta előkészületnél, vagy ha igen, előkészület általában az életre, Sturm und Drang, melyet élettani szabályossággal minden zseninek el kell szenvednie. Homályos erőkkel küszködik az ifjú, szellemeket idéz fel akaratlanul lelkének és ösztöneinek tudatalatti régióiból, s hiába nevezi őket Urának, érzései kormányzójának, hiába fonja minden belső mozdulatát Beatrice alakja köré — nem tudja, hogy mindez csupán a külső szín, a díszlet, a látható ok, a tudatos apparátus, nem tudja, hogy valójában önnön lángelméjének megszülésén vajúdik, s ehhez a szerelem nem egyéb, mint eszköz.

Épp ennek a vajúdásnak szülötte a Vita Nuova, ebben van másodsoron a jelentősége, s ez a jelentőség talán fontosabb, mint az előző: a férfivá érett ember első elszámolása magával. Ez sem tudatos még, verseit óhajtja magyarázni, s tán észre sem veszi, hogy a filológiai magyarázatok elé óhatatlanul, elemi erővel feltör a lélek drámája, melyben eszméivel, indulataival, ösztöneivel viaskodik a katharsisért. S valóban a lélek tör fel itt, mely nem ismerheti még összetevőit, nem tapasztalta ki természetét, nincs és nem lehet tudatában saját alkatának, úgyhogy nevet, jelzőt sem talál reájuk, csupán a tünetekről számol be, de róluk annál pontosabban.

S hogy ez az alkat tisztán áll előttünk, hogy már itt láthatjuk Dantét, a Mű leendő alkotóját, ebben van a Vita Nuova harmadik jelentősége. Láthatjuk a Mű emberi genezisét: a misztikus adományt, mely képessé teszi a testtől elszakadó élmények elviselésére, metafizikai értelmek megragadására, nem földi megvilágosodásokban részesíti, látomásokba meríti, megnyitja előtte a végtelenség dimenzióit, s Isten közelébe hozza; a jelképalkotó erőt, mely azonos a régi mitoszteremtő erővel, s amely által nemcsak élő, plasztikus alakzatokká formál minden absztrakciót, eszmét, gondolatot, érzést, cselekedetet, s mozgalmas drámában pörgeti le életüket, hanem egyazon mozdulattal jellemzi, értékeli, rendezi is őket. és ítél fölöttük; végül a határtalan szenvedélyességet, mely nem a vérben és a húsban székel, hanem a lélekben és az idegekben, s addig nem ismert dinamikával működik: a szerelmet eget vívó hatalommá hevíti, történelmet formál a maga képére, nem fér el a Földön; s emberen- túli világokon röpíti végig.

Igen, mindez már benne van az Ifjúkor művében, nem csíraképpen, hanem kész,

90