Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: "Az emberélet útjának felén

Ez a hat sor jobban elmondja, miről van szó, mint ugyanannyi értekezés. A 18 éves Ulrike von Levetzow bizonyára nem volt különb, mint a többi jóra való süldőlány, s az agg félisten szemében mégis ő oldozta „az örökre megnevezhetetlen” rejtélyt, Goethe maga pedig üdvözölt boldogságot érzett, csupán ha előtte állt. Ugyanaz a révület ez, mely' a 9 éves Dantét fogta el a csitri Beatrice láttán, s „szíve legtitkosabb kamrájában” Isten jelenlétét éreztette meg: ,Ecce deus, fortior me’.”

Kétségtelen, hegy gyerekkorától fogva bírta a szentek, bölcsek, látnokok s egyéb istenkeresők adományát, a misztikus látást. Látást mondunk, de valójában állapot ez, készség arra, hogy az érzékelést, az érzést, a gondolatot kiemelje természetes közvetlen környezetéből. „Daniéban — írja Babits — az egész világ szimbólumok óriási láncolata, szimbólumoké, melyek szigorú egymásba-illeszkedésükkel szinte a valósággal egyértékű szövetet alkotnak. .. Danténál a költő saját élete is szimbólum lesz, sőt minden szimbólumok tengelyévé válik; egy jelentőségekkel teleszürcsölt élet, ahol minden emlék, minden kis mozzanat nagy, titkos értelmű.”

A szimbólumok megjelenési formája pedig a látomás, az éltelmek, jelentések megvilágosodása. Mire véljük másként, hogy egy gyermek megpillantva egy másik gyermek arcát, a földöntúli szépség reflexét látja rajta, s ennek hatása alatt egy földöntúli eszme szolgálatára érez nyomban hivatást, életét Isten uralma alá rendeli, „qui dominabitur michi”. Attólíogva Beatrice e természetfölötti eszme eleven és tevékeny jelképe lesz, halála után is, Dante szakadatlan revelációkban részesül általa, s az ő tolmácsolása révén csodálatos társalgást folytat Istennel és angyalaival. Olykor, ha a megvilágosodás fénye nagyon is vakító, úgy érzi, ájulás környékezi, s belehal. S ahogyan a nagy misztikusoknál oly gyakran látjuk, az elragadtatás gyönyörével szomorúság párosul, a földi élet nyomorának tűnik fel, a test gyarló eszköznek, mely nem bírja elviselni a boldogság terhét sem, s a lelket foglyává börtönzi. „Rövid idő alatt olyan törékeny és gyönge állapotba jutottam, hogy nem egy barátomnak rosszul esett látnia engem.” Érzékei túlfinomulnak, minden benyomás villámként éri; ha Beatrice üdvözli őt, „az üdvözölt boldogság (beatitudo) minden határát” látja egyszerre, s elájul, ha nem köszönti, a végzet szakadéka tárul föl előtte. Teste egy átszellemült szenvedély puszta hüvelyévé válik: „gyakran megtörtént akkor, hogy testem úgy járt-kelt, mint egy halott dolog”.

Annál elevenebbek a látomások; mintha tudathasadással lenne dolgunk, különös alakok jelenek meg előtte ébren és álmában, az út kanyarulatánál várnak reá bolyongása közben, s megszólítják, tűzfelhőben lebegnek, szobájába lépnek, leülnek ágya szélére, és latinul beszélnek vele. Urának, a Szerelem Szellemének nevezi őket, vagyis inkább őt, mert nyilvánvaló, hogy magamagát látja legtöbbször, s a másvilági küldött az ő felszínre nem tört gondolatait, vagy nagyon is tudatos vágyát, gyönyörét, szenvedélyét és szenvedését szólaltatja meg a szimbólumok nyelvén. (Csábító volna ezeket a látomásokat tüzetesen elemezni a lélektan eszközeivel, de Dante szűkszavú leírásaiban kevés a szilárd támpont. A tűzben lebegő alak például bizonyára az ismert fény-élmény; Beatrice megjelenései az eksztatikus megvilágosodás tüneteit mutatják. Amit viszont álomlátásnak mond, javarészt valószínűleg révület, féléber, vizionál! us állapot.)

Hogy a látomások a jelképek nyelvén beszélnek, természetes, de Danténál a szimbolikus formanyelv úgyszólván kizárólagos. A jelkép belső élményeinek, gondolatainak, érzéseinek, egész morális lényének megnyilatkozási módja. Ám a világ dolgainak is rejtett értelmük van, s aszerint kapják meg jelentésüket és értéküket, hogy milyen viszonyban vannak ama természetfölötti, eszmei világgal, ahol Dante valójában él. A-természet, a tenger, az Ég képei, a reszkető csillagok, „melyek sírni látszanak”, a sötétlő erdő vadállatainak viselkedése — mind fontos jelentőséggel bírnak, s titkukat nyomban felismeri. Sokatmondó, ha Beatrice vörös vagy hófehér ruhába öltözik, döntő, hogy kilencedik évében, majd ismét kilenc év múlva találkozik vele a csillagok állása által megjelölt napok kilencedik órájában. Ily szimbólumokból alakul ki Dante világának jelképrendszere, melynek alapján az emberiség történetét, az emberek tetteit megítéli, a jókat és a gonoszokat megillető helyükre rendeli a más89