Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - Molnár József: Készülődés (elbeszélés)
Az út hazafelé nagyjában azzal telt el, hogy az öreg dicsérte a szemüveges embert. Tőle tanulta meg, hogy miféle örökkévalóságban lesz majd része. Neki ennyi is elég lesz. Sanyi csodálkozva figyelte apját. Négy hónap óta az érzésvilágáról mindig is szemérmesen hallgató apját nem hallotta még ilyen bugyborékoló bőséggel beszélni. Hajnalka már gálában volt, amikor hazaértek. Szenvedélyes táncos volt mindkettő; a tánc hozta őket össze. Lajosmizsén híre volt az Ábrahámok táncos természetének, de Hajnalka bizonyos vonatkozásokban még az Ábrahámokon is túltett. Az Ábrahámok vigadozásból, vagy ha úgy hozta az alkalom, virtusból táncolták ki azt magukból, ami szóban vagy dalban nem jöhetett ki belőlük. Hajnalka — ha külső körülmények ilyesminek kedveztek — régen tudat alá süllyedt pogány vallási szertartások megszállottságát táncolta ki magából. Nem érzéki bizsergés-szerzés céljából táncolt. Az öregnek nem tetszett, hogy a fiatalok Pesten a csárdásról leszoktak. Ebben nemcsak Hajnalka volt hibás; hiszen kapuvári származású volt, azokból pedig úgy jött a csárdás, mint papból az alleluja. Szenvedélyük modem területre vándorolt; ezekben már analfabéta volt az öreg. Nászútjukon egy Balaton-parti üdülőben olyan táncversenyen lettek elsők, amelyről híradás került az újságokba is. A szegény mama ezt a táncolós ledérkedést sokáig nehézményezte a családot alapító fiatalok szokásai között. Évikében korán megmutatkozott, hogy Abrahám-vér kering benne. Kilenc hónapos korában — amikor járókájába fogódzva már állni tudott — a rádiózene ritmusára — már himbálta magát; egyéves korára már ritmusra billegtette kis fenekét. A beszédtanulással nem sietett ennyire. Nagypapa és unokája még egyszerű tőmondatokban se tudtak társalogni egymással. Ha kettesben magukra maradtak, az öreg bekapcsolta a rádiót; ha alkalmas zenét sugárzott, az öreg karjába vette Évikét — pedig Hajnalka szigorúan tiltotta az ölbe vételt — és kettőjük titkaként házimulatságot tartottak. Ezek a vigadozások adtak magyarázatot ahhoz, hogy Évi miért vonzódott olyan anyaszomorító nyíltsággal a nagypapához. A fiatalok elmentek. Az öreg a szokásos két zsemle mellé ezen az estén egy üveg bort is behozott. A rádió prózát sugárzott; ezt a műsorszámot az öreg suttogóra állította. A csöppség egy celofánzacskót gyürkéit. Abrahám megint a szemüveges szavain tűnődött. Ez volt az első estéje Pesten, amikor derűsnek és károgó gondolatoktól megszabadultalak érezte magát. Pillék könnyedségével szálldostak gondolatai a temetési szertartáson látottak és hallottak körül. A szemüvegesről eszébe jutott, hogy annakidején épített egy hidast, amelyről még a nagyhangú lajosmizsei sánta asztalos is elismerte, hogy mestermunka. A helyére beköltöző családnak is annyira megtetszett, hogy alku nélkül fizették ki az Abrahám által kért árat. Ültetett két diófát is; vajon meddig fogják hirdetni földi közreműködését? A rádióban cigányzenés lemezműsor következett. A pattogó induló ütemét hallva Évi eldobta zacskóját és karocskái felfelé nyújtásával felkérte nagyapját. Reflexek alakjában már megszilárdultak Évikében azok a ritmusok, amelyekre nagyapja táncolni szokott vele. Polkázni még nem felejtett el az öreg. A szám végén visszaült vacsorájához, Évi pedig a zacskójához. Abrahám a kilences huszároknál szolgált és ott szerette meg a lólépésre is énekelhető lassúbb dallamokat. Amikor a műsorban ilyen lólépéses dallam következett, az öreg már megint friss volt és Évikét is táncra buzdította a dallam. Tánc közben az öreg, legénykorába visszafiatalodva dúdolta magának, de Évikének is: Széles a Balaton, keskeny palló rajta... Most már hamarabb kifulladt és leült pihenni. De a következő szám megint táncba csábította: Ez a kislány ha bemén a templomba, Fodros szoknya vágódik ki alóla .. . 71
