Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - Ihász-Kovács Éva: Őszelő, Emlékek országútjain (versek)
Ihász-Kovács Éva: ŐSZELŐ Tetoválva a harmadik X-szel, egyszerre a kortalanság lázaival, s az öregedés cigarettavég-csöndjével pórusaimban, elvegyülök a napok hangyaboly-forgatagában. Éhes vagyok a szerelemre és szomjas a dalra ... A fényben tiszavirág-percek lepik el a tájat, valahonnan idedobban egy szív csillagnyi óraütése és szénvázlata még idelátszik egy falrajzolt balatoni találkozásnak. Sirály-kedvű a szél, vakító szikrák röppennek ki a napból, mely, mint gigászi hegesztőpisztoly, a lelkűnkön ütött rést behegeszti. A tó arcéle: idevetődő tekinteted — mélyébe vetem ezüstpikkelyes álmom . .. A partok mögül szeptember int, érkezőn, maradó mozdulatokkal. EMLÉKEK ORSZÁGÚTJAIN Mélyhűtőn azt a rózsaszín akácot kései nyárutó szimbólumaként meg a kert fénnyel telített színeit barackok hívogató nevetését a bácskai szél simogatásait őriztem magamban Esténként a fény-remegésű virágok mintha szirmukat hullatták volna A kuvaszhangú egykedvű éjben olyan mély volt az időtlenség mintha megállt volna a kapacsengésű idő és a felhők is álltak Márványszínű fakó volt az ég csak a füvek égtek meg a lombok aranylegyezöi Gondjaimat úgy terelgettem mint a pásztor a nyáját ha szerteszalad a messzi tájon Most meg a csend kagylóhéjába zártan szép távlatok alszanak bennem örömök kerékpárján fut a reggel teli vödörrel pihen nyugalmam s anyám arcáról álmodom
