Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Pék Imre: Szigeten (elbeszélés)

Jól járnának velünk, mi is jól velük. Azért járnának jól velünk, mert a legjobb korban vagyunk, akik tudnak dolgozni. Mi meg azért járnánk jól, mert a készbe mennénk, amit előttünk összehoztak. Mi nem tudnánk már, hogy mi az: ha egy munkaegységre csak huszonegy forintot számolnak el. Mikor annyit számoltak, a mi maszek gazdaságunk — ahogy mondják — többet hozott, mint a téeszben ugyanennyi föld. De most már meg kell adni magunkat.

— Megadni? Én, Ábris Pál? Azt már nem. És te se adod meg magad, Beke Sándor. Nem tagadhatod meg apádat. Még akkor se, ha meghal. Haló poraiban se. Haló poraiban is parancsol neked. Parancsol. Mert ha belépsz a téeszbe, nem vihetsz be magaddal földet. Ha apád halála után belépsz, rám száll a föld. A te nevedről száll rám. Leporolom a nevedről. így rendelkezett az apád, Beke Sándor. Most megmondtam. Most nyugodtan megyek el, hogy elárultam azt, amit nem szabadott volna megmondanom. Most már tudom, hogy nem írod alá a belépési nyilatkozatot, mert jobban kapaszkodsz te a földbe, minthogy azt a nevemre engednéd szállni.

Álltak, szemben egymással, ellenségesen. Majd Ábris Pál kalapjáért nyúlt, ajtót nyitott:

— Örülnöm kellene, hogy belépsz. Enyém lenne a föld. De akkor igazán magam maradnék. A környéken is magam. De így, hogy megmondtam, hogy mire számíthatsz, már tudom: ketten maradunk ezen a szigeten.

Kilépett a sötétbe. Beke Sándor nem ment utána. Állt a konyha közepén, és nem gyűlölte sem a sógorát, sem a szobából kiszűrődő horkolást. És most nem tisztelte, de sajnálta az apját. Először életében.

*

Hajnal volt, mire hazaért. Le sem feküdt. Az itató vályúba friss vizet merített a kútból, abban mosdott meg. Felesége ébren várta. Csak annyit mondott az asszonynak, hogy az öreg magához tért, végrendelkezett. És mondta, hogy szép idő mutatkozik, kimegy vetni, csak késő délután tér haza. Az asszony hallgatta, majd mindketten az udvarra mentek. Egyikük a baromfiakat látta el eleséggel, másikuk az istállóban etette az állatokat. Miután az asszony végzett a baromfiak etetésével, a reggeli készítéséhez látott. Felkeltette az alvó gyerekei, és elkészültek, hogy meglátogassák a beteg embert.

Ábris Pál megreggelizett, megvárta, míg az asszony és a gyerek a kerékpárra ül, és csak azután fogott be a kocsiba. A határba érve még látta, ahogy egymás mellett biciklizik felesége és fia. Végül eltűntek szeme elől a messzeségben.

Fogasolt, majd hengerezett. Úgy számított, hogy déli harangszóra végez a fogasolással és a hengerezéssel, megabrakolja a lovakat, és délután a vetéshez lát. Nyugodt volt, és magabiztos. Az önteltség érzése dagasztotta mellét, ha az éjszakai beszélgetésre gondolt. Jó, hogy átment a sógorhoz, így megtudott mindent, ott lehetett a végrendelet írásánál. Aztán nem gondolt semmire, a gyeplőt lazán tartotta, szinte magukra hagyva a lovakat. És érezte a biztonságot.

Az egyik fordulóban a hókás az istrángok közé lépett. Majdhogy nem megbokrosodott, és a szürkére rántotta a hengert. Reszketett az állat, mikor kibontotta az istrángok közül. A véletlen eset felidegesítette Ábris Pált. Szétfoszlott biztonságérzete. Bosszantotta a henger nyikorgása. Máskor a vékony, nyikorgó hangokat észre sem vette. Ügy érezte most magát, mintha egy nagy gömbbe zárták volna, amelyet belül egy sík szel ketté. Ö megy lovaival ezen a síkon, soha nem ér el sehova, csak megy, fogja a lovak gyeplőjét, és nincs körülötte senki és semmi. Ha kiáltana, nem hallaná meg senki. Ha megbokrosodnának a lovak, ahogy az imént is majdnem ez történt, bármi érné is, ki jönne segítségére? Mikor még keskeny földparcellák sorakoztak egymás mellett, vetőidőben megmozdult a határ. Minden harmadik parcella végében kocsi állt, minden harmadik szomszédban vetettek. Délidőben összeültek a kocsik árnyékában, és amíg szalonnáztak, míg a lovak megették az abrakot, beszélgettek, diskuráltak. Most üres a határ, nagy táblák terpeszkednek szét a vidéken, és néhány traktor elvégzi azt, amit azelőtt fogatok százaival dolgoztak meg.

Keserű nyál futott össze szájában, és sercegett a por a fogai alatt. Délben ki62