Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Pék Imre: Szigeten (elbeszélés)

fogta a lovakat, a kocsioldalhoz kötötte őket, és négy marék zabot dobott egy tarisznyából a kocsi aljában levő abrakosvályúba. Mikor megették a lovak a zabot, elébük tette a sovány szénát. A lovak nyihogtak, még több zabot kértek, és csak prüszköltek a széna savanyú szagától.

Szalonnázáshoz látott, de nem ment le a falat a torkán. Már a vetőgép elé akarta fogni a lovakat, mikor a távolban feleségét látta közeledni. Bajra gondolt, hogy meghalt az öreg. De mikor odaért hozzá az asszony, nem látta a szeme körül a könnyek, a sírás nyomait. Felesége a kocsi hátsó saroglyájának támasztotta a kerékpárt.

— Gyengén van az apám, Pál. Már nem is ösmert meg, csak nézett.

— Az orvos?

— Azt mondta, nem sokáig viszi.

Hallgattak, mindketten a földet nézték. Az asszony szólalt meg szemrehányó hangon:

— Hallom, összevitatkoztatok. Haldokló ember mellett.

— Az nem asszony dolga.

— De az enyém is. Az apámon nem lehet segíteni, de Sándor segíthet magán. Már járt az elnöknél. Igaza van. Könnyebb lesz neki. És ... te is közeledhetnél.

Ábris Pál felhördült. így még nem szólt hozzá asszony.

— Mint a setebuta öcséd. Hogy én? Hát csak járjon az elnökhöz. Ábris Pál akkor se hajt fejet. Hol van bennetek az apátok vére? Híres Beke-fajta?

— Ne említsd az apámat. Gondolj magadra. Nem kellene fejet hajtanod.

Szelídül az asszony hangja:

— Itt van a két lovad, földek. Nem üres kézzel lépnél be. Talán fogatos lehetnél. Jól keresnél, aztán meg... nem volnánk egyedül.

— Ha csak olyan egyedül maradok, mint a fehér holló, akkor is maradok. Ebből én parancsolok. Az öcséd kopogtathat az elnöknél, de én nem. Az öcsédről mindenki tudja, hogy az öreg akaratából maradt ki, de én a magam elhatározásából mondtam: nem. Jáx-tak hozzám napokig, hetekig, aztán abbahagyták. Hol az egyik, hol a másik szólított meg. Te is tudod. De én nem írtam alá. Enyém ez a koszos föld. Ha most mennék, kinevetnének, hogy kötöttem az ebet a karóhoz, mégis beadom a derekam. Ötvenkilencben elnök is lehettem volna, most meg menjek elnök szolgájának. Maguk közé vennének, igaz. De kinevetne az egész falu. Az öcséd teheti, én nem. Az öcsédet nem neveti ki senki. De nem lép be az öcséd se, mert akkor enyém a föld, ami reá szállna.

Az asszony hallgat, maga elé néz. Most olyan idegenek egymásnak, mintha sohasem látták volna egymást. Idegenebbek, mint az ellenségek.

— Te, Pál. Magad sem hiszed, amit beszélsz. Nem kell neked fejet hajtanod. Ki kéri, hogy megalázkodj? Te makacs vagy, meg gyenge. Gyenge ember. És azt gondolod, hogy a makacsság az erősség. Pedig nem vagy erős ember, Pál. Nem veszed észre, hogy már keresztül néznek rajtad a faluban? Először irigyeltek, hogy kint maradtál. Az egész falu irigyelt. Aztán majd sajnáltak, és most már nem is sajnálnak, csak észre sem vesznek. Kezdetben a vezetők is agitáltak, aztán elmaradtak. Voltak a járástól is, azok se jöttek többet. Nem tartották érdemesnek. Mert nincs benned más, Pál, csak a makacsság. Aki pedig ok nélkül makacs, azt nem tekintik itt senkinek.

Először mondta ki az asszony, amit akart.

— Makacsságoddal tönkreteszed a családodat. A Sándor belép. Mondta, nekem mondta. Nem kell neki a föld. Legyen a tied, ahogy az apám meghagyta. Legyen több földed, tedd tönkre még jobban a családodat. Tedd tönkre a fiadat. Olyan idegen az iskolában a pajtásai között, mint az apátián, anyátlan. Az egyiknek traktoros az apja, a másiknak kocsis, a harmadiknak etető. És ezek a gyerekek is már úgy játszanak, közöset. Az egyik traktoros, a másik kocsis, elnök, agronómus, brigádvezető. A te fiadnak mindig maszeknak kell lenni a játékban. így mondják neki: maszek. Hallottam, saját fülemmel hallottam. Ilyen játék után mindig úgy jön haza, mint akit orron vertek. Az osztály elsője a fiad. Tovább tanul majd. És a papírjain rajta lesz

63