Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Pék Imre: Szigeten (elbeszélés)

Az apró szemek felvillannak, a szoba sarkába tévednek és végigjárnak az arcokon. Az arcokon tisztelet és merevség. Csak Ábris Pál arcán lobban fel a megköny- nyebbülés. Idős Beke Sándor kezébe tollat helyez a tanácstitkár, megfogja a merev ujjakat, és a hideg, eres kezet irányítva kirajzolódik a fehér papíron idős Beke Sándor neve. A tanúk, az orvos és Ábris Pál is aláírják a végrendeletet.

*

A konyhában éjféli hidegség. Az asztalnál ketten ülnek: Ábris Pál és ifjú Beke Sándor. Az orvos, a tanácstitkár és a leánytestvér elmentek a végrendelet aláírása után. A beteg a szobában, mélyen és kábultan.

— Meghozta a Szanki János az izenetet, azért jöttem — mondja Ábris Pál. — Hogy beszéded volna velem, ezt is izented tőle.

— Ha nem találkoztam volna vele, én megyek hozzád. De a beteget nehéz itthagyni.

Hallgattak, majd újra Ábris Pál szólalt meg.

— Aztán meggondoltad azt a dolgot?

— Meg. Ha elmegy az öreg, megteszem. De nem sürgetem, hogy menjen. Várok, így határoztam.

— Te is belépsz, Pál, egyszer. Te is tudod már, hogy ez így nem élet. Külön mindenkitől. Mint egy szigeten, ősember módra. Egymagában az ember összeroppan. Mit gondolsz, így feküdne az apám, ha szervezéskor belép? Dehogy is lenne így. A makacssága öli meg.

— Ne agitálj engem, Sándor. Agitáltak engem, aztán abbahagyták. Most szabad vagyok, mint a madár. Voltam én már técsében ötvnehatban. Tudom mi az. Ha kívülről nézed, méz, ha belepottyansz, olyan, mint a szurok: csíp és mar. Gondold meg, Sándor. Ahogy apádnak jó volt, neked is jó lesz. Különben minek vitázzam veled. Ahelyett, hogy a belépésen töröd a fejed, gondolhatnál már asszonyra is.

Ifjú Beke Sándor felkel. Csendben, hogy még a kilincs mozgását sem hallani, benyit a szobába. A beteg alszik fáradt-mélyen, visszahúzza maga után az ajtót, és megáll a konyha közepén. Felülről néz az ülő Ábris Pálra.

— Hogy belépek-e vagy sem, azt én határozom el. Magam felett magam rendelkezem, ha magam maradok. Eddig az apám akaratának engedelmeskedtem, ezért nem léptem be. Békésen nyugszik így el. Miatta nem hoztam asszonyt se. Tönkrement volna itt az asszony. Az anyám is belepusztult, abba pusztult bele, hogy mindent az apám akarata szerint kellett tennie. Mit gondolsz, az én feleségem másként járt volna, ha az öreg mellé hozom? Inkább magam tűrtem, én bírtam ennek a makacs embernek az akaratát. De ha meghal, asszonyt hozok. És az asszonyt már nem erre a szigetre hozom. Hogy úgy gürcöljön, mint a te feleséged? Hogy olyan társtalan legyen, mint a te feleséged? Erre a szigetre én nem akarok asszonyt. De kell már nekem is egy oldalborda. És ezért is határoztam, hogy aláírom a belépést. Meg azért is, hogy nem vagyok én már olyan gazda, mint azelőtt. Te sem vagy olyan gazda, csak ámítod magad. Hiába maradtál ki a szervezéskor. Nem vagy te gazda, Ábris Pál. Ne gondold, hogy tehetetlen vénlegény vagyok. Csak gyáva voltam apámmal szemben, de tehetetlen nem. Ha nem tudok úgy gazdálkodni, ahogy kellene, mindig jobban, és ha az öreg elmegy, belépek. Te se gondold, hogy gazda vagy.

— Vagyok és leszek. Lovak állnak az istállóban. Tehén, borjú. Földjeim száma megmaradt. Igaz, a dombon hasították ki, egy tagban az egészet. Zsírtalan föld, de megvan, én dolgozom rajta, magamnak, senki másnak.

— Lovaid még nyáron is hosszúszőrűek. Lerágott kórószárat vágsz össze alomnak. Boltban veszed a kenyeret. Mióta megalakult a téesz, azóta nem járt cséplőgép az udvarodban. Nem vagy már te olyan parasztember, mint voltál.

— De szabad vagyok. Ki parancsol nekem?

— De mennyit kell dolgoznod, mennyit egy tagnak. Mi a te jövedelmed, és mi egy tagé? Negyven forintot fizettek egy egységre. Amilyen munkabíró vagy, egy év alatt megdolgozol öt-hatszáz munkaegységet. Az húsz-, huszonnégyezer forint. Én is megkeresek ennyit, ha belépek. Minket úgy fogadnának Pál. mint zsidók a messiást.

61