Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - Pék Imre: Szigeten (elbeszélés)
Az asszony nem csodálkozott el a híren. Apja, idős Beke Sándor olyan idegen volt már neki, mintha nem is apja volna. Lány korában sem szerette a makacs, minden akaratát fiaira parancsoló embert. Nagy lány lett, szép lány. Ábris Pál kapta meg. Azért adta ide a szomszéd faluba az apja, mert Ábris Pál dolgos, törekvő legény hírében állt, ki idővel sok földet szerezhet a családnak. Hogy férjhez ment, itt munka várta, munka. Nem szerette Ábris Pált, csak megszokta. Apját meg elfeledte. A fiú, a Miklós gyerek a leckéjét írta, mikor apja újságolta a rossz hírt. A gyerek megdöbbent, öregapja tanította meg fűzfa sípot faragni, tőle tanulta meg: melyik madár milyen fészket rak, és hogyan kell a karikás ostorral durrantani. Ábris Pál idegesen, kapkodva vacsorázott. Félt, hogy apósa halála után egyedül marad nemcsak a falujában, de a környéken is. Vacsora után kerékpárra ült. Zúgott a kerékpár dinamója, a lámpa sovány fénynyalábot vetett az útra. Csendes este volt, csillagos éggel, a hold valahol még a horizont alatt bújkált. Az út hosszúnak tűnt. Az egyik útkereszteződésnél kőbőr kutya vicsorított Ábris Pálra. Nem talált ki a fénycsóvából. A kerékpározó ember majdnem ráhajtott az állatra. A pedál vége érte a kutya hátát. Az utána kapott Ábris Pál lábának, de már csak a kerékpár sár- hányóját érte el. * A szobában orvosságszag terjengett. A villanybúrát zöld kendővel takarta le valaki. Az ágyban fehér párnák között feküdt idős Beke Sándor. Homloka magasan nyúlt szeme fölé. Szemei kicsik voltak és fénylők. Kiálló arccsontja erőszakosan bökött bele a félhomályba. Az ágy mellett orvos ült egy széken. Mögötte a beteg fia, ifjú Beke Sándor állt, és a második lánytestvér, aki a szülőfaluban ment férjhez. Ábris Pál levett kalappal lépett a beteghez, megérintette az aszott kézfejet. Olyan hideg volt, mint koporsófedélen a pléhkereszt. Sógora suttogva mondta el Ábris Pálnak, hogy a tanácstitkárra várnak. A beteg ember délután eszmélethez tért, akadozva beszél, és végrendelkezni akar. Orvost hívtak újra, aki megállapította, hogy ép ésszel gondolkozik a beteg. Éjfél előtt egy órával jött meg a tanácstitkár. Hóna alatt hozta az írógépet. Míkoi bezörgettek lakására, már az ágyban volt. A szobában a beteg emberen kívül a tanácstitkár maradt. Tanúnak az orvos és Ábris Pál. Ifjú Beke Sándor és lánytestvére a hátsó szobában várták, míg az apjuk végrendelkezik. Mielőtt elhagyták volna a szobát, felültették az ágyban idős Beke Sándort. Hátához és oldalt a vállaihoz párnákat raktak. Kezét összekulcsolva a takaróra tették. A zöld kendővel lefedett villanybúra alatt egy fényes kör rajzolódott a padlóra, mert a lámpa alját nem takarta be a kendő. Ide helyezték az asztalt, a tanácstitkár az asztalra vetődő fényes körbe állította az írógépet. Idős Beke Sándor halkan, szaggatottan diktált: „Én, idős Beke Sándor ... ép gondolattal és saját... akaratomból... senkitől sem kényszerítve ... függetlenül mindenki akaratától... a következőképpen .. . végrendelkezem. Lányaimat... név szerint Beke Máriát (Ábris Pálnét) és Beke Katalint (Koncz Györgynét)... férjhezmenetelükkor a nekik kijáró apai részből kielégítettem . . . Ezért halálom után . . . minden ingó és ingatlan . . . vagyonom fiamra . . . ifjú Beke Sándorra száll... Megnevezve a következő ingatlanok .. . Most elhallgat a beteg ember. A tanácstitkár tíz ujja megmeredve lebeg az írógép billentyűi felett. Aztán kattog újra a gép, dűlők nevei, kataszterek sorakoznak egymás után, a ház és az ingóságok. Majd ismét csend következik. A lélegzetnyi szünet után a béna jobb kéz mintha egy rándulásra megmozdulna a takaró fölött. Idős Beke Sándor szava parancsolóan, akaratosan veti szét a csendet: „.. . ráhagyom egyedüli örökösömre, ifjú Beke Sándorra... az összes felsorolt ingó és ingatlant... de mindezeket akkor bírhatja csak... azzal a kiszabott feltételemmel ... ha ... Idős Beke Sándor újra parancsol, akar és rendelkezik. Hangja már alig akadozik, ellenvetést nem tűrő hang. „.. . ezzel az akaratommal végrendelkezem.-’ . 60
