Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 3. szám - Debreczeni Imre: Hepatitis (elbeszélés)

Majdnem jókedvűen indult tovább. Az ég szürkésfekete hátterén puhán rajzolódtak ki házának kontúrjai. Idétlen manzárd tetőzetével olyan, mint egy derékig földbe temetett rohamsisakos katona. Nem akarta a manzárdtetőt, a tervezett saroktorony is ellenkeztette, de az építész Margit pártján állt. A toronyról sikerült lebeszélni őket, a manzárdtetőről nem. Ebben a szürke derengésben sokkal barátságosabb a ház, mint nappal. Margit nagyon büszke a házra. Minden oldalról lefényképeztette, s kérkedve mutogatta ismerőseinek: „Dicsérje meg, az én tervezésem. Szép, mi?” — szomjasan leste a választ, s ha kedvező volt, mindannyiszor győztesen őrá nézett.

Hazaért. A kapuoszlopon jókora zománctábla, Margit csináltatta, ő nem akarta. „Dr. Bánó Tibor med. univ, rendel reggel 8-tól du. 2-ig.”

Medicus universalis — mormogta, s lekicsinylőén elmosolyodott. Inkább egyetemes áteresztő állomás. Egyetemes... ki meri magáról állítani a huszadik században, hogy egyetemes szinten ért valamihez? Hol vannak már a polihisztorok? És léteztek-e egyáltalán? Sokszor összekoccantak emiatt Margittal. Társaságban sem csinált titkot véleményéből. — Mit ócsárolod a saját tudásodat? — korholta egy-egy ilyen beszélgetés után a felesége. — Eleget csepülik az orvosokat mások! — Nemrég Acsádi jelenlétében ismétlődött meg a jelenet. Míg ő Margittal vitatkozott, Acsádi szórakozottan mosolygott. Nem nyilvánított véleményt. Különben sem lelkesedő típus ez az Acsádi. Valami érthetetlen kiábrándultság árad belőle. A kényszer vetette ide. Előbb ötvenhatban vesztette el a fejét, nemrég meg valami nőgyógyászati kalamajkába keveredett. Megúszta ugyan egy fegyelmivel, de falura tanácsolták. Margit szerezte ide, a fegyelmiről is csak Margit révén tud, Acsádi nem említette, ő meg nem faggatja. Furcsa az élet. Ami egyiknek baj, előny a másiknak. Acsádi nélkül itt öregedhetne meg.

Óvatosan nyitotta ki az ajtót, nem akarta Margitot felébreszteni. Két órára nem érdemes már lefeküdni. Bekapcsolta a villanykályhát, levetkőzött. Befejezi a félbemaradt jelentést, kifőzi az injectióstűket. íróasztalához ült. Kedveli ezeket az előadásokat, pedig mindegyik után megmossák a fejét. „Már megint elkalandoztál a megadott témától."

Rég nem bosszankodik már emiatt. Mondjanak amit akarnak, a tények őt igazolják. Az ő egészségügyi előadásain alig fér a nép, más faluban legfeljebb tíz-húsz ember ha lézeng. A múlt héten, mikor megérkezett az új előadás vázlata, megkérdezte Acsádit:

— Mondd csak, Bélám, te miről beszélnél, ha neked kellene a jólét egészségre gyakorolt hatásáról előadást tartanod?

Acsádi félrehúzta vékonyvonalú száját:

— Hát... a táplálkozás egyoldalúságának hátrányairól, a túlzott fűszerhasználat ártalmáról, a vitaminok szerepéről, bár... — és elmondta, hogy az ismeretterjesztést a TIT-re tartozónak tartja, az orvos gyógyítson, azért fizetik.

Városi ember, fiatal, látszik, hogy nem ismeri a falut, mint ahogyan a megyeiek sem ismerik. A parasztnak arról szónokolni, hogy kevesebb kolbászt egyen és több zöldfőzeléket, gyümölcsöt? Férfiember szájába sem vesz ilyesmit, gyerektápláléknak tartja, s csak akkor fanyalodik rá, ha nem kerül hús. Előre élvezi, hogyan botrán- koznak majd megint a megyénél ezen az előadásán. Hát csak botránkozzanak. A falut ő ismeri, ő él itt. Végigszánt a gépelt sorokon:

„Bessenyőszállásnak háromezer lakosa van, ebből nyolcszázegynéhány a húsz éven felüli férfi. Az italbolt forgalma kétszázezer forint, amiből tíz-tízezer jut ételre, cukrászárura. A többi ital. Szeszes ital. Kétszázhúsz forint havonta és férfianként szeszes italra! És hol van akkor még', amit saját termésből megisznak? Legalább mégennyi!”

Mikor idáig ért ott, az előadáson, a fülig vörüsödött csapos felugrott az ablak mellől:

— Én minden évben magasabb tervet kapok. A terv törvény, mit csináljak, én is a piacról élek.

Igen, ezt is le kell írnia. Majd a végére teszi. Hadd lássák csak, hogy nem tudja a jobb kéz, mit tesz a bal.

3*

35