Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1965 / 3. szám - Káldi János: A Garam-parton, A töprengés virága arcomon, Danka Márta, Adriana, Álmaimban is sír már a nádas, Feljegyzésféle, Fametszet, Egy balatoni képeslapra (versek)
A TÖPRENGÉS VIRÁGA ARCOMON Az ablakon egy ágvég behajol szívemet ütve-verve, a papíromra rá-rásüt a hold, neked-írt énekemre. Hogyan jött, ami történt? — Nem tudom. Agyamban sárga nyár van. A töprengés virága arcomon, remeg a szélfúvásban. DANKA MARTA Danka Mártát nem felejthetitek el. A sorkikisfaludi hétgyermekes cipész legkisebb lánya volt, a nefelejcsek rokona, az álom-szelíd nyírfák suhogó-szoknyájú nénje, a végtelen krumpliföldek kapása, az anyám. Korán özvegységre jutott. A szívét égig hajszolta a sors. Nagyon szerette a vasárnap délutánt, mert akkor körülvettük és szépeket mondtunk neki a jövőről. Ilyenkor a szegények boldogsága virított arcán. De tűnődő szemén át a leikébe láttam, ahol csöndesen zúgtak a fák a szeptemberi napsütésben, s drótra ültek már a madarak. Tudom, hogy senki se szerethet úgy, mint ő. A legtöbbet adta: a szüntelen-virágzó reményt, a tisztességes világlátást, a dalt. Virágszép szavai nélkül elvesztem volna a szörnyűség mocsarában. Mikor a fasizmus végighurcolt fél Európán, életben-tartó sorait küldözte utánam. Nem él már. A gyalogutakat, amelyeken járt, rátekertem a szívemre, az esti felhők, amelyeket utolján látott, örökké mennek az égi úton, fejkendője susog a fenyvesekben, sírásából májusi rét lett. Danka Mártát nem felejthetitek el.
