Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 2. szám - SZEMLE - Szabó Erzsébet: Szép versek, 1964

Szép versek, 1964

1963-ban hozta létre a Magvető Kiadó a Versbarátok Körét és az idei könyvhétre a kör tagjait, a versek kedvelőit immár második alkalommal ajándékozta meg az elmúlt évben megjelent legszebb magyar versek gyűjteményes kötetével. Az új kötet: Szép versek, 1964.

A tavaly megjelent hasonló jellegű kötet után ezt lapozgatva már van összehasonlítási alapunk, s bár a mérleg nem mindig egyértelműen az új kötet javára billen, kétségtelen, hogy a kiadó jól használta fel a tapasztalatokat.

Először talán tematikailag nézzük a kötetet, mely célkitűzéseiben líránk 1964-es arculatát van hivatva tükrözni. Az év költői termése többet nyújt, „egyszersmind hívebben adja vissza szocialista fejlődésünk valóságát, maradéktala- nabbul jelzi emberi fölemelkedésünket”, mint az előző években. A versek megannyi önvallomás — a témától szinte függetlenül. És ez nem kevés. Azt bizonyítja, hogy valóban bennük forr ki a kor s a legközéletibb probléma is messzemenően személyes jellegűvé vált. Mezei András írja önvallomásában: „Elvek szerint kell élni és dolgozni, de az élet szerint kell írni” — és mintha őt folytatná Erdélyi József, amikor azt mondja: „A költő beszéljen mindenről úgy, mintha saját magáról beszélne...” Nehéz ennek bizonyítására, vagy inkább illusztrálására költeményt felhozni, hisz az egész kötet együttesen ezt sugározza. De hogy mennyire belső igényévé vált költőinknek jelenlegi társadalmi valóságunk tükrözése, jól példázza Nyerges András Ö c. verse:

Ki végigkísérsz utamon úgy figyelj szavamra azért leltem költő hogy róla beszéljek egész életemmel öt akarom elmondani

a neve

kommunizmus

Vagy ugyanez a felelősségtudat, elkötelezettség az írásra, az „életszerinti” írásra, annak kifejezésére, amit „nem lehet nem megírni” Pákolitz István szép versében, a Költőben:

Az ő gondja — a megfutás helyett — a felelősség, meg a becsület: atyafiai számon kérik tőle, hogy az igazság beszél-e belőle.

Vihar Béla Túl az isteneken c. versében szintén ebből az indítékból, alapállásból hirdeti az ember győzelmét mindenek felett:

De nem ők tépték szét az éj ködét, előlem hátrál, riad a sötét, harcolva, perelve istenekkel, én győztem, az értelem, az ember, s motorszínű rakétaszámyakon a planétáig én nyújtom karom.

141